Az Ifjúsági Demokrata Fórum szorgalmazza a civil szervezetek bevonását az egyeztetési tárgyalásokba
Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) szerint létre kell hozni egy egységes, az egész magyar ifjúságot lefedő nemzeti szövetséget, de nem a civil szervezetek feje fölött.Lévai Zoltán, az IDF elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az IDF azért nem vett részt a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták által kezdeményezett augusztus 19-i, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szövetség megalakítását szolgáló politikai egyeztetésen, mert szerinte az MSZP ifjú politikusai a civilek nélkül akarnak megállapodni.
Dátum: 2002-08-29 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:28.514280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

MTI