Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zentai kiadatása mellett érvel egy ausztrál lap

Valamennyi ausztrálnak üdvözölnie kellene Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszter döntését, aki egy perthi bíróhoz utalta át a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatási kérelmét - hangoztatja az ON LINE opinion ausztrál internetes újságban megjelent írásában Leanne Piggott, a sydneyi egyetem kormányzati és nemzetközi kapcsolatok tanszékének tanára.


Dátum: 2005-07-18 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:04.932349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Jobb egy késői igazságszolgáltatás, mint a semmilyen" című írás szerzője emlékeztet: Zentait azzal vádolják, hogy 1944-ben Budapesten harmadmagával megkínzott és meggyilkolt egy zsidó fiatalembert, akinek a holttestét a Dunába dobták.

A szerző rámutat, hogy Ausztráliában a második világháború után a háborús bűnösök sértetlenségének kultuszához az egymást követő szövetségi kormányok elhibázott politikája is hozzájárult. "A hidegháború idején Ausztrália a feltételezett náci háborús bűnösök és a velük együttműködők menedéke volt" -írja Piggott.

Az ausztrál kormányok tisztában voltak vele, kik ezek az emberek és mivel vádolják őket. Megengedték, hogy Ausztráliába jöjjenek, abban a téves hitben, hogy hírszerzési szempontból értékesek lehetnek Ausztrália és szövetségesei számára a Szovjetunió és kelet-európai csatlósai elleni harcban. Az "ördögi alku" nem csupán teljességgel erkölcstelen volt, de nem is volt hatékony. Egyes bevándorlókról kiderült, hogy szovjet ügynökök lettek, mielőtt elhagyták Európát és a KGB-nek szállítottak információkat Ausztráliáról - írja Leanne Piggott. Hozzáteszi: csak a Hawke-kormány kezelte méltó módon az ügyet az 1980-as években, amely különleges vizsgálóbizottságot hozott létre, hogy felelősségre vonja a második világháború során bűnöket elkövetett és Ausztráliába menekült személyeket. A Keating-kormány azonban feloszlatta a bizottságot és ismét a szőnyeg alá seprés politikáját folytatta.

A jelenlegi kormány számára ajánlatos, hogy eleget tegyen a magyar kormány kiadatási kérelmének. Ha a kiadatási eljárás sikerrel jár, és az esetleges fellebbezési kérelmeket elutasítják, az ügy az igazság-ügyminiszterhez kerül vissza, aki eldönti, hogy mikor adják át Zentait a magyar hatóságoknak - így a szerző.

Zentai kiadatása, hogy Magyarországon bíróság elé állíthassák, történelmi precedenst teremtene. Erkölcsi jelentőségén túl mintául szolgálna ahhoz, hogyan kezeljék a régebbi konfliktusok idején bűnöket elkövetőket, akiknek engedélyezték, hogy Ausztráliában jöjjenek - szögezi le a szerző.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek