A brit titkosszolgálatok az IRA-val foglalkoztak
A brit terrorelhárítás az utóbbi harminc évben szinte kizárólag az északír terrorra figyelt, és egyszerűen nem vette komolyan a brit földön is mind mélyebb gyökereket eresztő iszlám radikalizmus terrorveszélyét - áll két tekintélyes londoni stratégiai kutató műhely hétfőn kiadott közös, átfogó elemzésében, amely szerint a terror ellen meghirdetett amerikai háború szoros támogatása és az iraki beavatkozás éppen hogy fokozta Nagy-Britannia és a koalíció egészének fenyegetettségét. A brit kormány hétfőn visszautasította ezt a megállapítást.
Dátum: 2005-07-18 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:08.869805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Királyi Külügyi Intézet (RIIA) és az Economic and Social Research Council (ESRC) kutatói által összeállított nyolcoldalas jelentés szerint a 2005. július 7-ei londoni merényletsorozat előtt a skóciai Lockerbie felett 1988 decemberében felrobbantott amerikai utasszállító repülőgép elpusztítása volt az egyetlen olyan jelentős, nem az északír válsághoz kötődő terrortámadás, amellyel a brit belső és külső elhárításnak (MI5; MI6) és a rendőrségnek foglalkoznia kellett.
Ahogy azonban ennek kivizsgálása lezajlott, és az amerikai, valamint a brit kormány 1991-ben megindította a bűnvádi eljárást két líbiai ügynök ellen, a brit terrorelhárítás figyelme csaknem teljesen ismét az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pokolgépes hadjáratára irányult, és később, még a 90-es évek végén is az 1998-as nagypénteki rendezési megállapodást elvető, a terrorkampányt folytató militáns csoportokra összpontosult.
A jelentés szerint a brit hírszerzés és a rendőrség mindazonáltal már a 90-es évek közepén jól tudta, hogy a Közel-Keleten és máshol zajló terror szítói, finanszírozói és tervezői egyre nagyobb számban Londont használják bázisként, ezeket az egyéneket azonban a brit hatóságok nem tekintették veszélyesnek a brit nemzetbiztonságra.
Ezért - jóllehet ezt a politikát számos más, érintett ország élesen bírálta - ezek a csoportok viszonylagos büntetlenséggel tevékenykedhettek Nagy-Britanniában.
Mivel a brit hatóságok nem tulajdonítottak elsődleges jelentőséget a nemzetközi terrorizmusnak, nem ismerték fel teljes egészében az al-Kaida terrorhálózat jelentette veszélyt sem. Az a tény, hogy a meglévő értesülésekből senki nem olvasott ki olyan jeleket, amelyek a 2001. szeptember 11-ei, készülő merényletekre figyelmeztettek volna, az egész nyugati szövetség hírszerzési kudarca, nem csupán az amerikai titkosszolgálatoké - áll a hétfőn kiadott londoni jelentésben.
A RIIA és az ESRC szakértői szerint a 60 országban jelenlévő al-Kaida, amely leginkább mozgalomként, vagy "hálózatok és csatolt részek hálózataként" írható le, minden idők legveszélyesebb terroristamódszereivel fenyegeti az Egyesült Államokat és szövetségeseit, a nemzetközi rendszer egészét. A 70-es, 80-as évek "hagyományos" terrorcsoportjaival ellentétben az al-Kaida ugyanis kifejezetten tömeggyilkosságokra törekszik, és a szeptember 11-ei támadások, valamint a Kenyában, Baliban, Irakban, Szaúd-Arábiában, Marokkóban és Spanyolországban elkövetett merényletek mutatják, hogy változatlanul bárhol és bármikor kész pusztító csapásokra, amikor és ahol erre módja nyílik.
A jelentés szerint Nagy-Britannia különösen veszélyeztetett, mivel az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese, fegyveresen fellépett Afganisztánban és Irakban.
Az iraki helyzet különösképpen megnehezítette Nagy-Britannia és a terror elleni háborúban részes szélesebb koalíció helyzetét, mivel muníciót adott az al-Kaida propaganda-gépezetének, toborzó és pénzfelhajtó tevékenységének, jelentősen megosztotta a koalíciót, ideális cél- és kiképzőterepet adott az al-Kaidához kapcsolódó terroristáknak, emellett elvonja azokat az erőforrásokat, amelyeket az új afgán kormány megsegítésére, illetve Oszama bin Laden al-Kaida-vezér törvény elé idézésére lehetett volna fordítani - írták a londoni elemzők.
John Reid brit védelmi miniszter hétfőn a BBC-nek a jelentésben foglaltakról azt mondta: teljesen hibás az a feltételezés, hogy "ha megfutamodunk az iskola kötekedő réme elől, az nem fog utánunk jönni ... ezt minden gyerek tudja a játszótéren".
Jack Straw külügyminiszter Brüsszelben, ugyancsak a BBC-nek azt mondta: a terroristák számára az egész világ célpont lett, azok az országok is, amelyek az Egyesült Államok szövetségeseként támogatják az iraki beavatkozást, és azok is, amelyeknek semmi közük Irakhoz.
MTI - fideszfrakcio.hu