Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ratko Mladic felkutatására és kiadatására szólított fel a NATO-főtitkár

A srebrenicai népirtás főfelelősének tartott Ratko Mladic felkutatására és kiadatására szólította fel a szerbia-montenegrói hatóságokat hétfői belgrádi látogatásán Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, aki szerint a volt boszniai szerb hadseregparancsnok kiadatása nélkül az ország nem csatlakozhat sem a NATO békepartnerségi programjához, sem magához a katonai szövetséghez.


Dátum: 2005-07-18 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:09.164179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mladic az akadálya Szerbia-Montenegró euroatlanti integrációjának. Ettől nem tudunk eltekinteni. Ez kivitelezhető (Mladic elfogása). Az én üzenetem a szerbia-montenegrói hatóságoknak úgy szól: tegyék meg ezt! Mihamarabb, ma vagy holnap, de tegyék meg" - hangoztatta a NATO-főtitkár, miután Belgrádban tárgyalt Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfővel.

Marovic úgy fogalmazott, hogy a szökésben lévő tábornok ügye "olyan béklyó, amely elsüllyesztheti az országot, amennyiben nem szabadul meg tőle". Szerinte a békepartnerségi programhoz való csatlakozás szavatolná az ország politikai stabilitását, amire szükség lenne a további gazdasági reformok és a hadsereg reformja véghezviteléhez, de a térségbeli stabilitás megteremtéséhez is. Scheffer szerint az euroatlanti integráció az egyetlen mód a térségbeli stabilitás megteremtéséhez, és a NATO-hoz vagy a békepartnerségi programhoz való csatlakozás az Európai Unióhoz is közelebb viszi a térség országait.

Belgrádi elemzők szerint a szerbiai kormányzó pártok között immár teljes a konszenzus abban, hogy Mladicot mihamarabb el kell fogni, a határozottság sem hiányzik belőlük, de pillanatnyilag az az egyetlen gond, hogy - a sajtó közelmúltbeli híreivel ellentétben - valóban senki sem tudja, hol bujkál a tábornok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek