Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új harangokat kap a kétszázéves Szent Anna-templom

Két új harangot kap felszentelésének 200. évfordulójára a vízivárosi Szent Anna-templom - közölte a plébánia hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2005-07-18 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:10.373471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A harangokat Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek szenteli fel ünnepi szentmise keretében, július 31-én a Batthyány téren álló templomban - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Szent Anna-templomot német és délszláv katolikusok emelték és 1746-ban vették használatba az oszmán uralom alól fölszabadult Vízivárosban.

A templomot 1805. augusztus 4-én szentelték fel, az esztergomi főegyházmegye segédpüspöke, Görgey Márton ugyanis csak nem sokkal azelőtt tudta meg a plébánostól, hogy az akkor már hat évtizede használt templom nincs felszentelve.

A jubileum alkalmából képeskönyv jelenik meg A Szent Anna-templom és a budai Víziváros katolikus egyházai címmel a plébánia gondozásában. A kötethez Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek írt előszót.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek