Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nógrádi megfigyelt volt, nem pedig megfigyelő

A már-már bohózatba hajló Mécs-bizottság és a testület munkájáról "tudósító" baloldali sajtó módszereire egyaránt rámutat az ügynökmúlttal igaztalanul vádolt Nógrádi László esete. Ennek ellenére rendhagyó oldala is van az epizódnak: az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere esetében - az érvek és a dokumentumok súlya alatt - a vádolók visszavonulót fújtak.


Dátum: 2002-08-29 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:29.178554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nógrádi László számos, a Mécs-bizottság listájával kapcsolatos "kiszivárogtatással" szemben soha nem volt ügynök, viszont a szolgálatok által megzsarolt és megfigyelt személy igen - derült ki az igazság a volt közlekedési miniszter Mécs-bizottsággal történt konzultációja nyomán.

Emlékezetes: A Magyar Hírlap múlt szombati száma címoldalon tette közzé az érintettnek talált politikusok fényképes névsorát. Nógrádi a lap írása révén értesült arról, hogy neve szerepel a Mécs-bizottság listáján. A politikus ezt követően felkereste a rendszerváltást követő kormánytagok múltját vizsgáló bizottságot, ahol megerősítették a sajtóban megjelent információt, ám kiderült, hogy az érintettség egyoldalú volt: Nógrádi a múltban nem megfigyelő, hanem megfigyelt volt. Az egykori közlekedési miniszter a Magyar Hírlaptól is magyarázatot követelt, aminek nyomán megállapodás született: Nógrádi eltekint az ügy jogi útra terelésétől, ha a lapban tisztázó cikk jelenik meg.

Ismert az is: nem a Nógrádi-ügy az első eset, hogy a Mécs-bizottság vizsgálódásaival összefüggésben, egyes sajtóorgánumok tényként tálalnak bizonyos "értesüléseket". Többször jelentek meg például egymásnak ellentmondó hírek az érintettek számát és neveit illetően.

Az igaztalanul ügynökváddal illetett fideszes politikus - múltjával kapcsolatban - tegnap több orgánumnak is elmondta: 1968-ban a szocialista államrend elleni felforgató tevékenység és vallásos irodalom terjesztése miatt eljárás alá vonták, minek nyomán az állambiztonsági szervek több ízben is beidézték, ügyéről pedig dosszié készítettek. Nógrádi jelezte azt is: később - mikor a sorkatonai szolgálatát követően már a Kőbányai Gyógyszerárugyár fizikai munkásaként dolgozott - ismét megkeresték és felajánlották neki, hogy segítik az egyetemre való bejutását, ha hajlandó a "szerveknek" dolgozni. Nógrádi - amint hangsúlyozta - elutasította a kérést, mondván "ilyen áron nem akar be kerülni az egyetemre", a kapott névjegyet pedig ott helyben összetépte. Az Orbán-kormány minisztere szólt arról is: az őt beszervezni akarók búcsúzóul megfenyegették. Nógrádi László megemlítette: ezt követően kilenc éven keresztül nem vették fel az egyetemre, s a diplomát végül mint három gyerek édesapja, taxizás mellett szerezte meg.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek