Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Silány kormányzati propaganda

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a közpénzek kampánycélú felhasználásával. Erről Halász János beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-07-18 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:11.341887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakciószóvivő elmondta: a Gyurcsány-kormány közpénzből 3,5 milliárd forintot költ kampányra, ami a választásokig napi tízmilliót jelent és rekordösszegnek számít a korábbi kormányokhoz képest.

- Teszik mindezt akkor, amikor 1200 gyógyszer ára emelkedik, kritikus méretű az államadósság, és munkahelyek ezrei szűnnek meg. A Miniszterelnöki Hivatal például 275 millió forintot költött kreatív feladatokra, 900 milliót médiatervre és 550 milliót nyomdai költségekre, miközben a híres száz lépés programra 150 milliót költenek - hangsúlyozta Halász János, majd a közpénzek kampányra fordításának beszüntetésére hívta fel a kormányt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek