Idén Rózsa Györgyi kapta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat
Rózsa Györgyi, a Magyar Rádió Rt. Kossuth adóján hallható Tanúim lesztek című katolikus műsorának szerkesztő riportere érdemelte ki az idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíját, az elismerést Veres András püspök adta át csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2002-08-29 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:29.804727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veres András, az MKPK titkára a méltatáskor emlékeztetett: az ösztöndíjat, immár másodszor, azzal a céllal hirdették meg - ezúttal az elektronikus sajtó munkatársai számára -, hogy elősegítsék a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletét, megjelenítését a médiumokban. Hozzáfűzte: az ösztöndíj megerősítés és támogatás kíván lenni az e területen végzett munkához.
Veres András kiemelte annak jelentőségét, hogy a pályázókat szakmai elöljáróik javasolják az ösztöndíjra. A püspök elmondta: a szakmai testület kilenc pályázatot bírált el, amelyek országos, regionális és helyi médiumoktól, a közszolgálati és a kereskedelmi elektronikus sajtó területéről érkeztek. Az MKPK titkárának reményei szerint a jövő évben két pályázat kiírására is sor kerülhet az írott, illetve az elektronikus sajtó munkatársai számára.
A bíráló bizottság munkájában részt vett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, és a Sajtószakszervezet képviselője is. Az egyéves ösztöndíj havi összege bruttó 50 ezer forint.
MTI