Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár Attila: nincsenek új terhelő vallomások

Kulcsár Attila a két hete folyó iratismertetés során nem találkozott olyan új terhelő vallomással, amely miatt szerinte emelkedne a rá kiszabható büntetés mértéke.


Dátum: 2005-07-19 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:18.765273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A K and H Bank volt ügyvezető igazgatója, a KandH Equities egykori üzletág-vezetője - aki kedden telefonon adott interjút az MTI-nek - hangsúlyozta: "eddig nem találkoztam ilyen vallomással".

Kulcsár Attila - a korábban az MTI-nek adott interjúkhoz hasonlóan - most is kijelentette: "az ügy esetleges politikai vonatkozásaira továbbra sem kívánok reagálni".

"Véleményem szerint a Fővárosi Bíróság jogosan oldotta fel ezeknek a cégeknek illetve vagyonelemeknek a zárolását; igen, szerintem is ezeknek a cégeknek kellett zárolni a vagyonát" - válaszolta arra a felvetésre, hogy a Fővárosi Bíróság a múlt héten több olyan személy és cég vagyonának zár alá vételét megszüntette, akik, illetve amelyek kapcsolatban álltak a KandH Equities-szel. A KandH Bank volt ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére - a Népszabadságban a múlt héten megjelent lista alapján - jogosnak nevezte, hogy zárolták a Britton Interinvest Llc., Britton Capital Consulting Kft., Kartonpack Rt., Novoprint Rt., BR Immobilia Kft. vagyonát.

Kulcsár Attila azt is elmondta, hogy jogi képviselője "nagy valószínűséggel" új tőkepiaci szakértő kirendelését fogja indítványozni, mert - mint fogalmazott - "az elkészült szakértői vélemények a teljes kárérték tekintetében jelentős hiányosságokat mutatnak". "Információim szerint az ügy több érintettje is kérte már új tőkepiaci szakértő kirendelését" - tette hozzá.

A KandH Equities egykori vezető beosztású munkatársát 20,8 milliárd forint elsikkasztással gyanúsítják, amivel 10,7 milliárd forint kárt okozott. Kulcsár Attila korábbi, az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy számításai szerint a tényleges kárérték a gyanúsításban szereplő összegnél alacsonyabb, hat-hétmilliárd forint, s ez még csökkenhet a folyamatos zár alá vételek és a bank által visszaperelt összegek esetleges megtérülése miatt.

Kulcsár Attila kedden felhívta a figyelmet arra, hogy a kárérték meghatározásánál figyelembe kell venni a zárolt vagyonok értékét is. Utalt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) június közepén tartott sajtótájékoztatójára, ahol Papp Csaba ezredes, az NNI gazdaságvédelmi főosztályvezetője elmondta: hatvanöt magán- és jogi személy esetében döntött a bíróság vagyonzárolásról összesen 7,2 milliárd forint értékben.

A bíróság július 13-án megszüntette Kulcsár Attila házi őrizetét, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A KandH Bank volt ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a bírósági végzés három ténnyel indokolta az enyhébb kényszerintézkedést.

A másodfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a házi őrizet elrendelése óta az ügyben lényeges változás állt be. Ilyen többek között, hogy a nyomozás befejeződött, Kulcsár Attila orvosi kezelésre jár és az FB álláspontja szerint a kényszerintézkedés nem lehet előrehozott büntetés.

"Figyelemmel arra, hogy maradéktalanul betartottam a házi őrizet szabályait, és hogy továbbra is rendezett családi körülmények között élek, döntöttek a házi őrizet megszüntetése mellett. A másodfokú bíróság azonban kötelezett arra, hogy hetente egy alkalommal jelenjek meg a kerületi rendőrkapitányságon" - mondta. Hozzátette: csak külön engedéllyel hagyhatja el Budapestet.

A sajtóban megjelent nyilatkozatokat cáfolva Kulcsár Attila határozottan kijelentette: egyelőre nincsenek semmilyen üzleti ügyei.

Feltételezése szerint számára ezen a héten befejeződik az iratismertetés a rendőrségen, s - közlése szerint - a következő egy-két hónapot az elhozott nyomozati iratok tanulmányozásával tölti.

"Ebben az évben nagy valószínűséggel nem lesz tárgyalás, s körülbelül szeptemberben lesz vádemelés. Az iratismertetés július végéig mindenkinek befejeződik, és az ügyészségnek legfeljebb három hónapja van a vádemelésre" - mondta.

Kulcsár Attila nem kívánt pontos választ adni arra a kérdésre, hogy hány éves büntetésre számít.

"Közel két évet már letöltöttem a várható büntetésből. A végső büntetés mértéke függ a vádemeléstől és attól, hogy a bíróság ebből mit talál megalapozottnak, tehát egyáltalán nem szeretnék semmilyen mértéket meghatározni, évekkel dobálózni" - jelentette ki.

Egyetértett Magyar Györgynek, a KandH egyes károsultjainak jogi képviseletét ellátó ügyvédnek a múlt heti kijelentésével, miszerint nem zárható ki, hogy lesznek további gyanúsítottak az ügyben.

"Azt nem tudom, hogy a nyomozóhatóságnak mi a terve az újabb gyanúsításokkal kapcsolatban, de nem tartom kizártnak, hogy külön eljárásban lesznek a KandH-ügynek gyanúsítottjai" - mondta.

A Népszavának nyilatkozó ügyvéd a csütörtökön megjelent cikk szerint azt mondta: "bármikor találhat még az eljáró hatóság újabb, releváns információval bíró adatokat, kijelentéseket a KandH-ügy gyanúsítottjainak vallomásaiban, amelyek alapján újabb személyeket vonhatnak eljárás alá egy újabb ügyiratszámon".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek