Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brit muzulmán szervezetek vallási rendeletben tiltották be az öngyilkos merényleteket

Szigorúan tilosnak nevezte, és az iszlám tanításával ellenkezőnek minősítette az öngyilkos merényleteket és ártatlan emberek legyilkolását a londoni merényletekben több mint félezer brit muzulmán vallási méltóság és hittudós.


Dátum: 2005-07-19 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:19.731012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Brit Muzulmán Fórum (BMF) fatvát, a muzulmán hívek számára kötelező vallási rendeletet bocsátott ki, amelyben a csaknem 300 nagy-britanniai mecsetet képviselő szervezet részvétét fejezte ki a július 7-i londoni pokolgépes merényletek 56 áldozata hozzátartozóinak, és gyors felgyógyulást kívánt a sebesülteknek - jelentette a BBC. A rendőrség gyanúja szerint a robbantásokat iszlám öngyilkos merénylők hajtották végre.

Gul Mohammed, a BMF titkára a Koránt idézte: "Aki megöl egy emberi lényt... az egész emberiséget öli meg; és aki megment egy emberi életet, az egész emberiséget menti meg". Majd így folytatta: "Az iszlám álláspont világos és egyértelmű: egy lélek gyilkosa az emberiség egészének gyilkosa; aki nem tartja tiszteletben az emberi életet, az az emberiség ellensége. Imádkozunk azért, hogy a szélsőségesség és a terrorizmus vereséget szenvedjen a világon. Imádkozunk azért, hogy a béke, a biztonság és a kölcsönös megértés diadalmaskodjék a sokkultúrájú Nagy-Britanniában".

A fatvát, melyet július 22-én fognak felolvasni az ország összes mecsetjében, Tony Blair brit miniszterelnök és az 1,6 milliós brit muzulmán közösség vezetőinek keddi, a londoni pokolgépes merényletek ügyében összehívott találkozója előtt hozták nyilvánosságra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek