Kirobbanó siker: Magyar Bálint húsz évre előre elkölti a pénzt
A jövő év végéig 17 ezer kollégiumi férőhelyet újítanak fel, fele részben állami támogatással - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter kedden Keszthelyen. Sió László, a Fidesz oktatási kabinetvezetője közleményében valóban egyedülállónak nevezte a tervezett kollégiumépítési programot. "Egyedülálló lesz abban a tekintetben, hogy húsz évre előre elkölti a magyar felsőoktatás valamennyi fejlesztési forrását, miközben drámai módon eladósítja az egyetemeket és főiskolákat" - állapította meg.
Dátum: 2005-07-19 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:20.039106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program keretében - tette hozzá - háromszoros áron építtetnek kollégiumokat, amelyek azonban még a huszadik év végén sem válnak állami tulajdonná, azokat még egyszer meg kell vásárolni. Szóvá tette, hogy "az új kollégiumok ágydíja akár 35-45 ezer forint is lehet, amelynek egy részét a tehetős hallgatók fizetik majd ki, míg a hiányzó összeget a többi diák támogatásának elvonásával teremtik majd elő".
MTI - fideszfrakcio.hu