Horvátország közel ezer szerbia-montenegrói feltételezett háborús bűnöst keres
A horvát hatóságok közel ezer, háborús bűncselekményekkel vádolt vagy gyanúsított szerbia-montenegrói személyt keresnek, és nem kétszer ennyit, mint ahogyan állítja egy podgoricai napilap. A podgoricai Dan kilenc teljes oldalon közölt kedden egy 1993 személy nevét tartalmazó listát, amelyen a horvát hatóságok által háborús bűntények miatt körözött szerbia-montenegrói személyek szerepelnek.
Dátum: 2005-07-19 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:22.490622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap, mintegy megerősítve saját információit, közli, azt a magyarázatot kapta Szerbia-Montenegró zágrábi nagykövetségén, hogy a keresett személyek három kategóriába sorolhatók: olyanok, akik ellen folyik a nyomozás (gyanúsítottak), akik ellen vádat emeltek, és akik ellen ítélet hoztak.
A Beta hírügynökség azonban kapcsolatba lépett a belgrádi horvát nagykövetség politikai kérdésekért felelős tanácsosával, Romana Vlahutinnal, aki cáfolta azt, hogy majd kétezer személyt köröznek Horvátországban. Vlahutin szerint ezernél kevesebb, valószínűleg mintegy kilencszáz keresett személyről van szó, és a követség hétfőn kapja meg a június 30-án felülvizsgált listát. Megjegyezte, hogy a horvát állampolgárok a horvát diplomáciai képviseleten, a szerbia-montenegróiak pedig a belgrádi belügyminisztériumban vagy a külügyminisztériumban kaphatnak információt róla.
Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi miniszter szerint a Dan listája elavult, a lap által közzétett eredeti névsorból már töröltek legalább ötszáz személyt, és a lista újabb felülvizsgálata várható a horvát és a szerb ügyészség közreműködésével. Ljajic megemlítette, hogy csak az elmúlt két hónapban Bulgáriában, Németországban, Nagy-Britanniában, Norvégiában és Ausztriában is fogtak el Horvátország által körözött személyeket, de rövid fogva tartás után mindannyiukat szabadon engedték, mert őrizetbe vételük alaptalan volt.
MTI - fideszfrakcio.hu