Musical fesztivál Debrecenben
Európa első nagyszabású nemzetközi Musical fesztiváljának Debrecen ad otthont szeptemberben - jelentették be a szervezők kedden a cívis városban. A rendezvény azokat a meghatározó musicaleket gyűjti csokorba, amelyek egyenként is csúcspontjai a tavaszi és nyári kulturális és zenei fesztiváloknak - mondta Gyorgyevics Bence, a Musical Fesztivál Szervező Iroda Kft. ügyvezető igazgatója.
Dátum: 2005-07-19 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:25.205586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Legfőbb törekvésünk, hogy a Nemzetközi Visegrádi Alap" által is támogatott fesztivál néhány éven belül Európa legnépszerűbb és leglátogatottabb színházi seregszemléje legyen - tette hozzá.
Az eseménynek otthont adó Főnix csarnok a fesztivál idejére Európa legnagyobb kőszínházává válik, egy-egy előadást több mint hatezer néző tekinthet meg - mondta Makrai Balázs, a debreceni Főnix Rendezvényszervező Kht. ügyvezető igazgatója.
A fesztivál nyitó napján, szeptember 15-én a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Táncegyüttes közös produkciójaként az Egri csillagok című történelmi musicalt mutatják be.
Szeptember 16-án a krakkói Mladá Grupa Teatralná társulata az Óz, a csodák csodáját, másnap az Újvidéki Magyar Színház a Chicago című musicalt adja elő.
Szeptember 18-án matiné keretében a Micimackót mutatják be gyerekeknek, szeptember 19-én a nyitrai Andrej Bagara Színház, Szlovákia egyik legsikeresebb színházi társulata viszi színre a Cabaret című musicalt. A főszerepet Kassai Csongor magyarul énekli.
A Musical fesztivál záró napján, szeptember 21-én a Hair-t mutatja be a főként fiatalokból álló debreceni Zene Theatrum.
MTI - fideszfrakcio.hu