Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Genfben mutatják be az új Suzuki-FIAT-ot

A Magyar Suzuki Rt. ugyan továbbra is titkolja az új, a FIAT-tal közösen kifejlesztett szabadidő-autó részleteit, mégis egyre több információ szivárog ki az olasz-magyar koprodukcióban készülő terepautóról. Az eddigi hírek és kémfotók alapján egyre inkább úgy tűnik: a gyártóknak nem lesz oka takargatni az új autót, mivel az tökéletesen illeszkedik az egyre népszerűbb kategória konkurensei közé.


Dátum: 2005-07-19 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:26.951926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valószínűleg a jövő évi Genfi Autószalonon mutatják be a nyilvánosság számára az új szabadidő-autót, amely a kiszivárgott információk szerint nem csak első, de öszkerékhajtással is kapható lesz, így megállja majd a helyét a hobbi terepjárók között is. A padlólemez kialakításával nem sokat bajlódtak a mérnökök, bár nyilvánvaló, hogy a terepezés miatt megerősítik majd a Swift nyújtott alvázára épülő autó alsó védőlemezeit. A beltérért az olaszok a felelősek, a komoly múltra visszatekintő és nem egy fantasztikus belsőt megálmodó Giugiaro stúdió tervezte a kocsi belsejét. Mint korábban már megírtuk, a kétharmad részt Suzuki emblémával, egyharmad részt FIAT jelzéssel ellátott, egymástól csak apró részletekben eltérő autó alapmotorja a Swiftben már megismert 1,5-ös, 110 lóerős benzines erőforrás lesz, de kapható lesz 1,6-os benzines, illetve 1,9-es FIAT turbódízeles motorral hajtott változata is. A titkolózások ellenére már az SUV árával kapcsolatban is megjelentek az első variációk, a két cég árképzését és a konkurensek árának figyelembevételével 3,4-4 millió forint között valószínűsítik a Suzuki-FIAT alapmodelljének árát.

A japán-magyar-olasz újdonságon kívül további új modell is készülhet a közeljövőben Esztergomban: a hírek szerint két éven belül visszatér a Wagon R+, pontosabban annak utódja, amelyről ennél bővebb információt egyelőre nem lehet tudni.

HÍDLAP - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek