Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Restaurálják a Bottyán János Műszaki Középiskola freskóit

Az egykori esztergomi bencés gimázium lépcsőházának falait Királyfalvi Kraft Károly festőművész 1929-30-ban alkotott freskói díszítették. Az Aranyosmaróton született Királyfalvi Kraft Károly a század elején Münchenben és Firenzében, majd Lotz Károly és Benczur Gyula mesteriskolájában tanult. Londonban sikeres arcképfestőként tartották számon.


Dátum: 2005-07-19 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:27.268461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első világháború kitörésekor hazajött Magyarországra és Esztergomban tanított. A bencés gimnázium falán lévő hat nagy méretű freskó Szent István és a bencés rend életéből vett jeleneteket ábrázol. Az államosítás után a freskókat lemeszelték, így évtizedekig a Bottyán Jánosról elnevezett középiskolába járó diákok sem tudtak arról, hogy iskolájuk lépcsőházát milyen gyönyörű alkotások díszítik. A hat freskóból négy maradt ránk, amelyeket Szoleczky Ferenc egykori esztergomi bencés diák által létrehozott Freskó Alapítvány révén már helyreállítottak. Nádasi László, a Bottyán János Műszaki Középiskola igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy most az eredeti szépségükben helyreállított falfestmények körüli falrészeket restaurálják. A Freskó Alapítványnak köszönhetően az iskola főlépcsőházának falait eredeti állapotába próbálják helyre állítani.

Forrás: HÍDLAP

Kapcsolódó elemek