13 milliárd forintnyi orosz törlesztés tűnt el MSZP közeli cégek kezén
A Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette az orosz államadósság lebontása során MSZP közeli cégek közreműködésével eltűnt 62 millió dollár miatt két éve tartó nyomozást - értesült a Magyar Nemzet. A hatóságok szerint az ügyben nem bizonyítható sem a számviteli rend megsértése, sem a hűtlen kezelés gyanúja.
Dátum: 2005-07-20 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:29.715741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bizonyíthatatlan az orosz államadósság lebontása során eltűnt 62 millió dollár - napi árfolyamon közel 13 milliárd forint - ügyében felmerült számviteli rend megsértése, valamint hűtlen kezelés gyanúja, ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a kiemelt ügy nyomozását felügyelő Fővárosi Főügyészség (FF) egyetértésével megszüntette a vizsgálatot - tudta meg a lap. Horváczy Emese, az NNI szóvivője a Magyar Nemzet érdeklődésére annyit közölt: a nyomozást bűncselekmény hiányában június 23-án lezárták. - A vádhatóság június 27-én kapta meg az NNI határozatát, amellyel egyetértett, és tudomásul vette azt - mondta el a lapnak Dobos Gabriella, az FF szóvivője. Hozzátette: a feljelentő Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) - ahová már megérkezett dokumentum - nem élt panasszal a döntéssel kapcsolatban.
Emlékezetes: a Horn-kormány 1994 szeptemberében határozatban rendelkezett a "volt Szovjetunióval szemben transzferábilis rubelben keletkezett, Oroszország által átvállalt követelések érvényesítéséről, eljárási rendjéről", és előírta egy javaslatot kidolgozó és végrehajtó tárcaközi bizottság megalakítását.
A testület elnöke Pál László volt ipari és kereskedelmi miniszter lett, aki bizottsági tagságot ajándékozott Hujber Ottónak, az MSZP egykori vállalkozói tagozata elnökének. A grémium elképzeléseiről a hétköznapi magyar vállalkozó nem értesülhetett, ugyanis a pályázati feltételeket egy 1995. május 11-i dátumú, úgynevezett háromezres, vagyis titkos kormányhatározat rögzítette. A dokumentumban foglaltak szerint az orosz államadósság lebontásában árubehozatallal részt venni szándékozó magyar vállalkozóknak a rájuk engedményezett magyar állami követelés 58 százalékát kellett volna kifizetniük, ebből 7,5 százalékot azonnal, a többit pedig maximum négyéves részletfizetéssel. Medgyessy Péter kormányfő 2002 decemberében, moszkvai tárgyalásán 62 millió dollárnyi államadósság elengedésére kényszerült, mert néhány MSZP-közeli vállalkozás nem rendezte tartozását az államkincstár felé. Az orosz fél saját nyilvántartásai alapján kifizetettnek tekintette az összeget.
A dollármilliók ügyében az olajgate-botrány során ismertté vált cégek érintettek, vezetőiket tanúként hallgatta meg a rendőrség. Például az egykor Máté László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozó Lorry Kft. 2,7 millió dollárral, a Bertinus Kft. 4,8 millió dollárral adós kamatok nélkül. A Tér és Forma Rt., illetve a Gaz Impex Kft. együttesen 28,48 millió dollárral adós, míg a Hujber Ottó, az MSZP egykori vállalkozói tagozata vezetőjének érdekeltségébe tartozó Petroltank Rt. 3,3 millió dollár kifizetésével maradt el.
mno.hu - fideszfrakcio.hu