Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi lesz veled katasztrófavédelmi alap?

Napjaink szeszélyes időjárása bizonyítja, egyre gyakrabban kell hozzányúlni a megyei vis maior kerethez, vagy a Belügyminisztérium tartalékához. Annak idején az Európai Unió is vizsgálta azt az elképzelést, hogy nemzeti katasztrófaalapot kellene létrehozni. Alap még nincs, árvíz és katasztrófa viszont van.


Dátum: 2005-07-20 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:30.029557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még a 2000-2001-es nagy árvizek után vetődött fel, hogy létre kellene hozni a nemzeti katasztrófavédelmi alapot. Alap még nincs, árvíz és katasztrófa viszont van, és a klímakutatók szerint lesz is, egyre több. Az ötletgazdával, Papcsák Ferenc fideszes képviselővel a rakparton beszélgettünk, és néztük, hogy úsznak el, ha nem is a dinnyehéjak, de majdhogynem az autók, az interjú idején ugyanis kis híján a kerekekig ért a víz.

- Abból indultunk ki, hogy a károknak két csoportja van. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek biztosíthatóak, és vannak a vis maior, tehát a senki által nem fedezhető részek, amelyekre nem kötnek biztosítást. Ilyenek például a környezeti elemek okozta károk, katasztrófák. Ezeket valamilyen formában szabályozni és rendezni kell. Erre tettünk egy javaslatot a parlamentnek 2002 szeptemberében, hogy hozza létre, állítsa fel a nemzeti katasztrófaalapot. Ez a munka még nincs elvégezve, mert a parlamentben több mint nyolcvanszor voksoltunk, és a jelenlegi kormányoldal leszavazta ezt az indítványt - mondta Papcsák Ferenc.

Jelenleg a költségvetési források egy bizonyos hányadát különítik el úgynevezett vis maior keretként. Papcsák Ferenc szerint ezt nem váltaná ki az alap. Az államnak emellett kellene létrehoznia egy pénzalapot, amelynek kezelő szervezete valamely nagy biztosító társasággal köthetne szerződést. Ennek az alapnak az induló összegét a költségvetés különíthetné el, de később be lehetne vonni az üzleti szférát, majd akár az állampolgárokat is.

Tatár Attila tábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője szerint nem egycsapásra megoldható feladatról van szó.

- Úgy hiszem, erre külön törvény is szükséges lenne, valamilyen alapkezelőhöz kell rendelni, meggondolandó, hogy most egy új szervezetet létre kéne-e hozni. Viszont a belügyminiszter asszony ez év december 31-éig kapott egy kormányhatározat alapján felhatalmazást arra, hogy a pénzügyminiszterrel és más érdekelt minisztériumokkal együtt vizsgálja meg, milyen feltételekkel hozható létre egy ilyen alap, és ennek milyen működési feltételei lehetnek a későbbiek során - mondja Tatár Attila.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek