Burgenlandban támogatják legjobban az EU bővítést
Ausztriában szerény különbséggel bár, de Burgenland tartományban a legnagyobb az Európai Unió bővítésének támogatása: egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 44 százaléka - a két évvel ezelőttinél 11 százalékponttal több - támogatja a bővítést. Egy korábbi, áprilisi hazai felmérés egész Ausztriában átlagosan 43 százalékos támogatást jelzett.
Dátum: 2002-08-29 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:31.071930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a burgenlandi kormányzat által megrendelt mostani felmérés kimutatta, csökkentek a bővítéssel kapcsolatos félelmek a tartományban: a két évvel ezelőtti 63 százalék helyett most már csak 55 százalék aggódik amiatt, hogy a bővítés veszélyeztetheti a munkahelyeket. A reprezentatív felmérésből következtethetően a tartomány lakosságának 57 százaléka véli úgy, hogy az uniós tagság Ausztria számára kedvező.
A brüsszeli Eurobarometer tavaly decemberi felmérése ellenben azt mutatta, hogy Ausztriában 46 százalékos az Unió bővítésének támogatatása: ez nagyjából megfelel a többi tagállamban mért értékeknek, de Ausztriában jelentős, 13 százalékpontos növekedés volt a hat hónappal korábbi felméréshez képest. Országos szinten az Eurobarometer szerint 44 százalék tartja kedvezőnek Ausztria uniós tagságát.
A burgenlandiak kedvező vélekedése az Unióról részben nyilván annak köszönhető, hogy a tartományi kormány igen sikeresen veszi igénybe a fejlesztésre szoruló területeknek hozzáférhető, úgynevezett Cél 1-es uniós támogatásokat, a félelmek lassú csökkenésére pedig bizonyára részben magyarázattal szolgál a határ közelsége és a szomszéd ebből adódó viszonylag alapos ismerete.
MTI - fidesz.hu