Kaposvár jó példát mutat
Példa értékű a kaposvári önkormányzat gazdálkodása - közölte Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese szerdán Kaposváron.
Dátum: 2005-07-20 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:34.326375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Érzékelhető, hogy előrelátó, tudatos városvezetéssel állunk szemben" - hangsúlyozta a főigazgató-helyettes a megyei jogú város önkormányzatának gazdálkodását vizsgáló átfogó ellenőrzés eredményét ismertető sajtótájékoztatón. Hozzátette: látszik a törekvés, hogy az önkormányzat minél több külső forrást igyekszik bevonni, a működési kiadások és bevételek aránya mindig pozitív szaldót mutat, "nem terjeszkedik túl az önkormányzat annál, ameddig a takarója ér". Az elmúlt két évben vizsgált önkormányzatok közül ez az első, ahol a polgármesternek tett javaslataik száma összesen három - mondta Sepsey Tamás. Megjegyezte: "ilyen még nem volt". Az ÁSZ véleménye a város gazdálkodási rendszeréről, a szabályozottságáról, a feladatok ellátásáról összességében jó - összegezte a vizsgálat eredményét a főigazgató-helyettes. Hangsúlyozta: ellentétben sok más eddig vizsgált önkormányzattal Kaposvár esetében példa értékű az is, hogy egy négy évre kidolgozott gazdasági program szerint teljesíti a terveit. Sepsey Tamás az önkormányzatnak tett javaslatokkal kapcsolatosan azt mondta: az egyik valamennyi önkormányzatra érvényes, nevezetesen, hogy a polgármester a vizsgálat eredményét tárja a közgyűlés elé. A másik észrevételt Zalakaros kivételével, ugyancsak minden eddig vizsgált önkormányzatnál megtették, azaz felhívták az önkormányzatok figyelmét a közintézmények akadálymentesítésére. A harmadik, kimondottan a kaposvári önkormányzatnak szóló javaslat a kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatos, amelyben a beszámolók leadási határidejének pontosítását kérték. A főigazgató-helyettes a vizsgálatok tapasztalatairól elmondta: a belső ellenőrzés és a szabályozottság "nagyon sok kívánni valót hagy maga után" az önkormányzatoknál. Hozzátette: az eddigi ellenőrzések eredményét egy hónapon belül nyilvánosságra hozzák. Szita Károly polgármester azt mondta: jól eső érzéssel olvasta a jelentést, az abban foglaltak igazolták az elvégzett munkát. Szükségesnek és fontosnak nevezte az ÁSZ-vizsgálatot, amely független, hiteles és objektív képet ad az önkormányzat tevékenységéről. Kéki Zoltán, címzetes főjegyző közölte: a város gazdálkodását utoljára 17 évvel ezelőtt vizsgálták ilyen átfogóan.
MTI - fideszfrakcio.hu