Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vihar Tusnádfürdőn

A tusnádfürdői kempingben zajló XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdán az eredeti tervek szerint folytatódott, annak dacára, hogy kedd éjszaka nagy erejű szélvihar tombolt a térségben. A zord időjárás megszakította a kedd esti koncertet, a tábor területén két fenyőfát döntött ki a viharos szél, megrongálva egy kempingházat és több sátrat.


Dátum: 2005-07-20 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:34.635980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy fiatal könnyű sérüléseket szenvedett. A szervezők biztonsági okokból megszakították az áramszolgáltatást, mivel egy fa elszakított egy villanyvezetéket. A vihar okozta károkat hamar elhárították a helyi hatóságok, így a tábor programja az eredeti tervek szerint folytatódhatott. "Tusványoson" a szerda délelőtti előadások témája A román, magyar és az európai uniós külpolitika kölcsönhatásai volt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Európai Unióban, a román-magyar viszonyban és a magyar nemzetpolitikában tapasztalható válságról, az abból való kilábalás lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva az életszínvonalbeli felzárkózás, az unió polgárainak biztonsága és a magyar nemzetrészek közötti együttműködés fontosságát. A fideszes politikus felvetette a bevándorlás nélküli magyar állampolgárság biztosításának kérdését a határon túli magyarság számára, mondván, hogy ez az Európai Unió határain kívül rekedő délvidéki és kárpátaljai magyarság nemzeti együttműködésének alapvető feltétele. Németh Zsolt sürgette a magyar kormány és a határon túli magyarok elképzelései közötti szakadék áthidalását. Gál Kinga, az Európai Parlament fideszes képviselője előadásában kifejtette, hogy nem tragikus az uniós alkotmány francia és holland elutasítása. Ez figyelmeztetés ugyan, de nem jelenti az Európai Unió temetését - mondta az előadó. Románia számára a modernizáció lehetőségét jelenti a csatlakozás, ez az utolsó esélye az országnak a korszerűsödésre, más nem tudja kihajtani ezt belőle - hangsúlyozta az erdélyi származású fideszes politikus, aki szerint e modernizáció részese kell hogy legyen a romániai magyarság is. Ezzel összefüggésben az előadó hangsúlyozta az érdekek megfogalmazásának és érvényesítésének a fontosságát. Az európai képviselő ugyanakkor szorgalmazta a román-magyar kétoldalú szerződések újragondolását. Az alapszerződésnek jövőképet kell adnia a romániai magyarságnak - mondta. Az érdekérvényesítés fontosságáról beszélt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is. Kérdésekre válaszolva Németh Zsolt kifejtette: bízik benne, hogy a magyar állampolgárság letelepedés nélküli biztosítása a határon túli magyarok számára lehetővé válik a szükséges kétharmados parlamenti többség biztosítása után. Mint mondta, nem hiszi, hogy egy párt, amely hosszú távon kíván jelen lenni a magyar politikai életben, háborúban állhat az egész határon túli magyarsággal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek