Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fűtéskorszerűsítés vissza nem térítendő támogatással

Az I .kerületi szociálisan rászoruló emberek korszerű, takarékos földgázalapú fűtésrendszerének kiépítését segíti az a szerződés, amelyet Vasanits Dezső, a Főgáz Rt. elnök-vezérigazgatója és Nagy Gábor Tamás, a városrész polgármestere írt alá csütörtökön.


Dátum: 2002-08-29 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:31.366879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kerület által biztosított 8 millió forintból, amit a gázművek 6 millióval egészít ki, idén várhatóan mintegy 80 lakás fűtése korszerűsödhet. A támogatottakat az önkormányzat pályáztatással választja ki. A vissza nem térítendő támogatás egy-egy esetben 150-200 ezer forint lehet, attól függően, hogy konvektoros vagy kazánfűtést épít ki a kérelmező.

A Főgáz Rt. három éve a XV., két éve pedig a XIII. kerülettel kötött hasonló szerződést. Előkészületben van a IV. kerülettel kötendő megállapodás is, de a cég a kedvező tapasztalatok alapján kész más városrészekkel is hasonló jellegű együttműködésre.

MTI

Kapcsolódó elemek