Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti Tankönyvkiadó - barátoknak?

Leegyszerűsítve a dolgot az történik, hogy míg korábban Gurcsány Ferenc kinézett magának állami ingatlanokat, és kapcsolati rendszere segítségével olcsón megszerezte ezeket, addig most az állami vagyon privatizálása után az egykori üzlettársakon, üzleti partnereken keresztül tud befolyást gyakorolni - jelentette ki Pósán László a Tankönyvkiadó Rt. privatizációja kapcsán.


Dátum: 2005-07-20 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:35.900230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékezetes, hogy a kormány privatizálta a Nemzeti Tankkönyvkiadó Rt.-t 2004-ben a Fidesz tiltakozása ellenére, amely a kiadó oktatásügyben és a tankönyvpiaci meghatározó szerepét hangsúlyozta. A vállalat székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján az országgyűlési képviselő aláhúzta: az oktatásügy nem a piaci szférához, hanem elsődlegesen a közfeladatok és kötelezettségek köréhez tartozik, ezért "efölött komoly állami kontrollnak kell maradnia". Érvelésük másrészt a Tankönyvkiadó nyereséges voltához kötődik, hiszen - tette hozzá - egy évi félmilliárd hasznot hozó céget érthetetlen, hogy miért kellene az államnak kiadnia a kezéből, különösen azért, mert a privatizációs bevétel messze elmarad a folyamatosan befolyó nyereség összegétől. Pósán László a lezajlott privatizáció folyamatát is aggályosnak nevezte: mint mondta, a fokozatos privatizáció során Gyurcsány Ferenc miniszterelnök néhány korábbi üzlettársa, üzleti partnere került képbe. Ráadásul úgy, hogy a tizenegy pályázó közül csak egyetlen egyet találtak érvényesnek, és az is az első fordulóban tett árajánlatához képest egymilliárd forinttal kevesebbet kínált a vállalatért. "Ilyen privatizáció még nem volt Magyarországon, hogy a korábbi árajánlathoz képest lefelé mozognak az árak" - jelentette ki.

Folytatódik a különös véletlenek sora

Az ügy azonban tovább folytatódott, amikor a Tankönyvkiadó Rt. élére kinevezett igazgató a miniszterelnök korábbi kapcsolatrendszerének egyik tagja lett. Ez megerősíti a gyanút, hogy nincs minden rendben a vállalat privatizációjával - szögezte le, felidézve, hogy a Fidesz az ÁPV Rt. felügyelő bizottságánál és a Parlamentben is kezdeményezte a privatizációs eljárás felülvizsgálatát, amelyez azonban mindkét esetben elutasítottak. Kijelentette, hogy a új igazgató, Jókai István személye is köthető a miniszterelnök volt üzleti köreihez, amely tovább erősíti a kételyeket, amelyeket csak tovább árnyal az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként felügyeletet gyakorol az ÁPV Rt. felett. "Ez mégiscsak furcsa, sőt, pofátlansághoz közelítő eljárás" - tette hozzá.

Leegyszerűsítve a dolgot az történik, hogy míg korábban Gurcsány Ferenc kinézett magának állami ingatlanokat, és kapcsolati rendszere segítségével olcsón megszerezte ezeket, addig most az állami vagyon privatizálása után az egykori üzlettársakon, üzleti partnereken keresztül tud ezekben befolyást gyakorolni - mondta.

Hangsúlyozta: Magyarország miniszterelnökének nem volna szabad ilyen méltatlan helyzetbe kerülnie, ilyen "kisstílű, napi üzleti érdekeltségek mentén mozgó logika alapján", az "utánam az özönvíz" jelszavával irányítania a hátra lévő néhány hónapban a kormányt és az ország egészét. A Fidesz ezért az kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy ne okozzon több kárt, és az országot legalább olyan állapotban adja át, mint ahogyan Medgyessy Pétertől átvette.

szabad-europa.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek