Discovery újra
A NASA amerikai űrügynökség július 26-án újból megkísérli elindítani a Discovery űrrepülőgépet. Bill Parsons, az űrrepülőgép-program vezetője helyi idő szerint szerdán, a Cape Canaveral-i űrrepülőtéren jelentette be sajtótájékoztatón, hogy elhárították a külső üzemanyagtartály érzékelője meghibásodásának "valamennyi lehetséges okát".
Dátum: 2005-07-21 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:39.482589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Columbia 2003 februári katasztrófája óta most először indul űrrepülőgép a világűrbe. Az előző indítási kísérletkor, július 13-án a külső üzemanyagtartály egyik érzékelőjének meghibásodása miatt állították le a visszaszámlálást. A Discovery a tervek szerint 12 napig lesz úton, legénysége ellenőrzi a Columbia katasztrófája után kifejlesztett biztonsági berendezéseket, és szállítmányt juttat el a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrrepülőgép a tervek szerint kedden közép-európai idő szerint 17 óra előtt indul a floridai űrrepülőtérről fedélzetén hét űrhajóssal.
MTI - fideszfrakcio.hu