Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezuhant egy helikopter Csongrádban

Lezuhant egy mezőgazdasági helikopter a Csongrád megyei Csanádpalota közelében csütörtök reggel, röviddel 7 óra előtt - közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.


Dátum: 2005-07-21 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:40.342922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) szóvivőjének tájékoztatása szerint a rotor-lapátok meghajtó szerkezete szakadt ki a gépből. Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője szerdán délelőtt az MTI-nek elmondta: a Kamov-típusú helikopter mezőgazdasági munkát végzett csütörtökön reggel. "Ma már több felszállása volt, a hatodikhoz készült, amikor - még a földön, eddig ismeretlen okból - a rotor-lapátok meghajtó szerkezete kiszakadt a helikopter testéből, és méterekre repült" - mondta a szóvivő. Hozzátette: a balesetben sem a pilóta, sem a gép közelében lévők nem sérültek meg, de megfigyelésre egy közeli kórházba szállították.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek