Kovács László szerint nem EU-konform az iparűzési adó
Véleményem szerint az iparűzési adó nincs összhangban az Európai Unió követelményeivel - mondta kérdésre válaszolva Kovács László a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, hogy ezt a véleményét már jelezte a magyar kormánynak, aláhúzva, hogy ezt az adót vagy meg kellene szüntetni, vagy át kellene alakítani valamilyen formában nyereség típusú adóvá.
Dátum: 2005-07-21 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:43.939527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács László aláhúzta: az EU alapelve, hogy egy ország adózási rendszerében csak egy forgalmi típusú adónem működhet, Magyarország esetében ezt a szerepet az általános forgalmi adó tölti be. Mivel az iparűzési adó vetítési alapja a társaságok éves árbevétele, ez is forgalmi típusú adónak tekinthető. A vám- és adóügyi biztos szerint az ügyben érdemes megvárni az Európai Bíróság döntését, az Európai Bíróságon ugyanis beperelték Olaszországot, mivel ott is fenntartanak egy az iparűzési adóhoz hasonló adót.
Pécsi-Szabó Miklós, a HEBC elnöke a tájékoztatón kiemelte: az üzleti világ már évek óta szorgalmazza az iparűzési adó eltörlését. A Pénzügyminisztérium (PM) illetékese a héten azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a Magyarországon alkalmazott iparűzési adó teljesen jogszerű és EU-konform, amely az unió és Magyarország közötti csatlakozási szerződésben nevesítetten szerepel, mégpedig az adó alapja és törvényi felső mértéke is. Ezzel ellentétes azonban az OTP Bank Rt. álláspontja, a bank ezért eljárásokat kezdeményezett, de azok befejezéséig is teljesíti fizetési kötelezettségeit.
A PM álláspontja szerint az uniótól kapott derogáció alapján 2007. december 31-ig hatályban maradhatnak az iparűzési adóban nyújtott kedvezmények, mentességek, ez is mutatja, hogy az EU ezt az adónemet elfogadta. Ha az iparűzési adó az unió bírósága elé kerülne, a főosztályvezető szerint Magyarországnak minden esélye megvolna arra, hogy megnyerje az ügyet.
Az iparűzési adót az önkormányzatok a több tétellel - az anyagköltséggel, az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével (alvállalkozói teljesítésekkel) - csökkentett nettó árbevétel alapján vetik ki a vállalkozókra, az adó törvényi felső mértéke 2 százalék. Az adónemnek jelentős szerepe van az önkormányzatok gazdálkodásában, ugyanis a teljes bevételük több mint 10 százalékát biztosító helyi adók 85 százalékát adja. Tavaly az önkormányzatoknak 310 milliárd forint bevételük származott az iparűzési adóból, az idei évre pedig ezen a címen 318,9 milliárd forint bevételt terveztek a költségvetésben.
Az OTP Bank Rt. korábbi közleménye kiemeli: az EU tagállamok forgalmi adóra vonatkozó irányelve szerint a tagállamokban csak egy forgalmi típusú adó lehet. Az EEC irányelv szerinti ismérvek alapján az Európai Bizottság már minősített forgalmi típusú adónak olyan adókat, amely - hasonlóan a magyar helyi iparűzési adóhoz - meghatározott időszak árbevételének meghatározott költségekkel csökkentett részét terhelték. Ezzel együtt leszögezik: tekintettel arra, hogy az önkormányzatok a legnagyobb magyar hitelintézet kiemelt pénzügyi partnerei, az OTP Bank és hazai leányvállalatai visszatérítési eljárást csak korlátozott körben kezdeményeztek. Az eljárás befejezéséig az OTP Bankcsoport adó- és előlegfizetési kötelezettségeit teljesíti.
MTI - fideszfrakcio.hu