Járóka Lívia: Nincs változás a magyarországi cigányok életében
Járóka Lívia európai parlamenti képviselő a cigányok életében érdemi változásokat hozó eredmények hiányáról beszélt egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.
Dátum: 2005-07-21 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:44.553512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A cigányok életében semmi nem változott" - jelentette ki a Magyar Demokrata című lapnak az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának tagja, aki a Fidesz listájáról jutott be egy évvel ezelőtt a strasbourgi testületbe. A politikus szerint a kormány kommunikációja tökéletesen elfedi, hogy szinte semmi nem történik. "Bár Medgyessy ígéreteit nem vehettük komolyan, arra azért tényleg nem számítottam, hogy három év elteltével semmi eredményt nem tud felmutatni az SZDSZ-MSZP koalíció" - fogalmazott. A romák "háromnegyede munkanélküli, sokan borzalmas állapotok között kényszerülnek élni, teljes kilátástalanság, kiszolgáltatottság és kirekesztettség jellemzi az életüket" - festette le a változatlan állapotot.
Járóka Lívia ugyanakkor úgy látja, hogy a cigánypolitika "gettósodik": lassan kialakul azoknak a köre, akik a származásukat kizárólag arra használják fel, hogy kormányközeli szerephez jussanak.
MTI - fideszfrakcio.hu