Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bálványos - Bizonytalan Románia 2007-es uniós csatlakozása

Bizonytalan Románia 2007. január elsejei csatlakozása, én a 2008-ban sem hiszek, mert egyszerűen nem fog megtörténni Románia és Bulgária csatlakozásának ratifikációs folyamata - jelentette ki Pálfi István a Fidesz európai parlamenti képviselője Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtök délelőtti témájában (Európa fejlesztése - Költségvetés 2007-2013.) tartott előadásában.


Dátum: 2005-07-21 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:44.898320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus hangsúlyozta, hogy Európa nem válsággal küzd a költségvetési vita megfeneklése kapcsán, hanem paradigmaváltás előtt áll: az újraelosztás rendszerét kellene, hogy felváltsa a verseny.

Nagy Zsolt, a román kormány távközlési és információ-technológiai minisztere nem osztotta Pálfi szkepticizmusát Románia csatlakozása kapcsán. Az egymást követő válságok után az Európai Unió nem engedheti meg magának csatlakozási programjának megfeneklését - mondta a miniszter, hangsúlyozva: ehhez, természetesen, a román kormány is eleget kell hogy tegyen vállalásainak. Nagy Zsolt fontosnak nevezte a közigazgatás - az államigazgatástól az önkormányzatokig - átalakítását oly módon, hogy minden szintjén alkalmassá váljon uniós alapok befogadására. A román kormány magyar minisztere külön szólt az infrastruktúra-fejlesztés szükségességéről.

Egy év távlatából elmondhatjuk: elégedettek vagyunk uniós tagságunkkal - mondta Gyurovszky László, a szlovák kormány régiófejlesztési minisztere. A pozsonyi kormány tagja a prioritások között említette az infrastruktúra fejlesztését, a humánerőforrás-fejlesztést és az informatika előtérbe helyezését. Mint mondta, tagállamként megnőtt Szlovákia szerepe az Unióban, de érdekeinek érvényesítésében szövetségeseket kell keresnie. A visegrádi négyek közti együttműködést jónak nevezte ezen a téren.

Nem kell kétségbeesni attól, hogy még nincs költségvetés, inkább attól, hogy ha lesz, milyen lesz - vélte előadásában Cséfalvay Zoltán, a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem oktatója. Mint mondta, két gazdaságfilozófia ütközik egymással az uniós költségvetési vita kapcsán, az újraelosztó és a növekedés párti gazdasági politika hívei szembesülnek egymással.

A Európai Unió olyan problémahalmaz, amely az egyéni problémákat is fokozza - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter. E problémák között említette az unió monetáris és fiskális politikáját, valamint a költségvetési vita kapcsán felszínre tört gazdaságfilozófiai kérdéseket.

Szabó Sámuel, a romániai Sapard ügynökség vezetője az általa vezetett intézmény munkáját mutatta be, majd elmondta, hogy hazájának a rendelkezésre álló alapoknak csupán 30 százalékát sikerült eddig felhasználni. Hozzáfűzte, hogy az elmúlt hat hónapban nőtt a pályázási kedv, több projektet nyújtottak be és bíráltak el, mint a korábbi két évben összesen. - Javítani kell a Sapard-programból rendelkezésére álló alapok felhasználásának hatékonyságát, ugyanis ez a kritérium döntő a strukturális alapok nagyságának megállapításánál - hangsúlyozta az ügynökség vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek