Gyurcsány aprópénzre váltja a közvagyont
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felháborítónak tartja, hogy a Gyurcsány-kormány az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatot kitevő részvénycsomagjának eladásával tovább folytatja a nemzeti vagyon kiárusítását.
Dátum: 2005-07-21 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:45.226022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Antenna Hungária értékesítése - akárcsak a több milliárdos éves hasznot termelő Budapest Airport Rt. privatizációja - értelmetlen, nem szolgálja a magyar emberek érdekeit. Hiszen egy jól működő, dinamikusan fejlődő, a magyar állam, így a magyar emberek számára hasznot termelő, és nem utolsó sorban stratégiai jelentőségű cégről van szó. A Gyurcsány - kormány "aprópénzre" váltja a magyar közvagyont, és feléli a jövőt azért, hogy elhibázott gazdaságpolitikája következtében kialakult tetemes költségvetési hiány egy részét finanszírozni tudja.
A Fidesz határozottan tiltakozik az Antenna Hungária privatizációja ellen, ezért várhatóan ősszel az ÁPV Rt. felügyelő bizottságába delegált tagján keresztül vizsgálatot kezdeményez az ügyben.
Papcsák Ferenc
Országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2005. július 21.