Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verebes az áruló

A Heti Hetest talán már csak Gyurcsány Ferenc szerepeltetése mentheti meg a csöndes kimúlástól. Verebes elment. Az RTL Klub sztárja tulajdonképpen csöndben távozott, tekintve, hogy a bulvármédiában így nyár derekán a Csonka Pici levitte a kutyáját sétálni típusú hírekből is címlapsztorit kerekítenek. Ezért aztán a lakosság döntő többsége talán nem is tudja, hogy a humor legnagyobb magyarországi ágyúja hagyta magát elcsábítani, s ősztől a TV2-n folytatja a poénbombák durrogtatását.


Dátum: 2005-07-21 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:45.799879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Na most itt kettéválik a történet. A megbízható, hiteles hírforrások egyik része szerint Verebes István Bochkor Gáborral közös produkcióban harcolhat majd a nézők kegyeiért, amely műsor - idézet Lóránt Gergelytől, a TV2 kommunikációs vezetőjétől - "vetélkedővel vegyített beszélgető show lesz, természetesen hírességek főszereplésével. Olyan szavak eredetét kutatják majd, melyeket gyakran használunk, azonban nem ismerjük őket." Hát nem rágom le a körmömet az izgalomtól, főként, hogy az ilyen műsorocskák nézői között igencsak szép számmal akadnak funkcionális analfabéták, akikre a "gyakran használnak szavakat, amelyeket valójában nem ismernek" leírás fájdalmas pontossággal illik. Persze még az is előfordulhat, hogy épp ezért lesz mókás a műsor: a sztárok majd jól elversenyezhetnek például a parlamenti vizsgálóbizottság vagy a kormányzati kommunikáció kifejezések megfejtésén, amiket tényleg sokan és rengeteget mondogatnak, noha az értelmükre még nem derült fény.

A megbízható, hiteles hírforrások másik fele szerint viszont szó sem lesz szóboncoló vetélkedőről, mert Verebes István a Heti Hetes klónjának világra szülése okán váltott csatornát. Ebben inkább van fantázia, bár a körömrágás veszélye itt sem fenyeget. A kereskedelmi csatornák egyébként is önfeledt lelkesedéssel másolják le egymás sikereit, ha emitt beüt a szappanopera, bizonyosan elindult amott is, a valóságshow-k harcát pedig volt szerencsénk élőben végigasszisztálni, szóval miért ne lehetne a TV2-nek is egy Heti Hetese? Mondjuk Heti Hatos vagy valami hasonló frappáns címmel, ahogy a csatorna kreatív stábját az elmúlt években megismerhettük. És miért ne lehetne Verebes a frontember, hiszen a szuszogáson, mint a kommunikációs csatornában keletkező zajon a közönség már rég túltette magát. És még az is lehetséges, hogy Verebes nézők százezreit viszi magával, hiszen úgy tud csinálni, mint ha mindig őszinte lenne, és ez bizony ritka adottság a hazug politikusos környezetben. A maradékok pedig kapaszkodhatnak erősen, mert Verebes István nélkül végképp egy amőbás aktivista-értekezletre fog hasonlítani a hetenkénti polmíting, márpedig köztudomású, hogy nemcsak lovas nép, hanem értekezletkerülő nemzet is vagyunk. Esetleg Gyurcsány Ferenc szerepeltetése lendíthetne az ügyön, habár a miniszterelnök szelleme egyébként is jelen szokott lenni a Heti Hetes stúdiójában.

Mindenesetre az új produkció készítőinek talán érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy műsorukhoz kivételesen - és az elmúlt tizenöt esztendő gyakorlatával ellenétesen - egy-két arcot most nem a szociálliberális holdudvarból választanak. Először is a másik nagyágyú, Farkasházy Tivadar óta tudjuk, hogy a humor ellenzéki műfaj, csakhogy az államilag szanaszét tüntetett cimboráktól hiába is várnánk ellenzékiséget. No és a jobboldallal szimpatizáló nézőknek is érdemes lenne végre megadni az esélyt, hogy ne a demokráciát Orbán Viktortól féltő poénokon kelljen vihorászniuk. Kínjukban.

Dévényi István; hetivalasz.hu

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek