Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Swisscom Broadcast AG-é az Antenna Hungária 75 százaléka

Az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatot kitevő, névértéken 8,91 milliárd forint értékű részvénycsomagját a Swisscom Broadcast AG vásárolhatja meg 286 millió svájci frankért (46,76 milliárd forint). Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) Rt. igazgatósága a csütörtöki döntésben három ajánlattevő: a Macquarie Hírközlési Konzorcium, az Österreichischer Rundfunk (ORF) konzorciuma és a Swisscom Broadcast AG közül választotta ki a legjobb árat kínáló befektetőt - jelentette be Mészáros Tamás az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke csütörtökön Budapesten a nyilvános eredményhirdetésen.


Dátum: 2005-07-22 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:46.133291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tranzakció létrejöttéhez szükség van a magyar, a svájci és az európai versenyhatóságok jóváhagyására is. A részvény adásvételi szerződést hamarosan aláírják, a zárást követően történik meg a részvények átruházása, és ettől számítva 15 napon belül kell nyilvános vételi ajánlatot tennie a vevőnek a többi részvényre. Az ajánlatot a privatizációs árfolyamon, részvényenként 5.250 forinton köteles megtenni, amennyiben ez magasabb a vételi ajánlatot megelőző 180 kereskedési nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagáránál. A szerdai tőzsdenapon a részvény 4.855 forinton zárt a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakció zárása novemberben várható - közölte a Swisscom.

A Macquarie Hírközlési Konzorcium 36,71 milliárd forint, az ORF pedig 42,1 milliárd forint árajánlattal lett a harmadik, illetve második az árversenyben.

A nyertes ajánlattevő az előzetes - 33 milliárd forintos ajánlatát 13,76 milliárd forinttal emelte meg.

A svájci Swisscom csoporthoz tartozó Swisscom Broadcast tevékenysége azonos az Antenna Hungária tevékenységi körével - mondta az eredményhirdetést követően Giovanni Conti a svájci cég vezérigazgatója. A vezető svájci műsorszórótársaság 500 saját adóállomással, és több mint 1.800 adóberendezéssel biztosítja Svájcban a rádió- és televíziójelek sugárzását. Tavaly a társaság forgalma elérte a 162 millió svájci frankot.

Giovanni Conti hangsúlyozta: "Mint stratégiai befektetők pozitív jövőt szánunk a magyar vállalatnak". Hasonlóan az Antenna Hungáriához és más cégekhez Európában, a Swisscom is keresi a földfelszíni televíziózás digitalizációjának megoldását. A svájci cég vezetője dicsérte a privatizáció szakszerűségét és hatékonyságát.

Mészáros Tamás az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke sikeresnek nevezte a magyar műsorszóró társaság eladását, amit mutatott az erős árverseny is.

Az Informatikai és Hírközlési minisztérium államtitkára, Bűnkúti Erzsébet kiemelte: az Antenna Hungária eladásával az állam kivonult az elektronikus hírközlés piacáról, de a szabályozó szerepe megmarad. A szakmai befektetők vonzónak találták a magyar hírközlési piacot - tette hozzá. Ezt jelzi a privatizációs pályázat második fordulójába került jelentős szakmai befektetők névsora is.

Az ÁPV Rt. közölte a többi pályázó előzetes árajánlatát. Az osztrák ORF 35 milliárd forintot, az ausztrál Macquarie Hírközlési konzorcium 26,72 milliárd forintot, a spanyol Abertis Telecom S.A. 24,5 milliárd forintot, a cseh Ceské Radiokommunikace a.s. 38 milliárd forintot, a francia TdF Télédiffusion S.A. pedig 18,81 milliárd forintot ajánlott előzetesen az Antenna Hungária Rt. 8,91 milliárd forint névértékű, 75 százalék plusz egy szavazatot jelentő többségi tulajdonáért.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek