A volt Jugoszlávia országaiban 35-40 ezer ember még nem került elő a háborúból
A volt Jugoszlávia utódállamaiban még 35-40 ezer ember nem került elő a 90-es évek első felében vívott háborúkból - közölte csütörtökön az eltűnt személyekkel foglalkozó nemzetközi bizottság (ICPM).
Dátum: 2005-07-22 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:46.437993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság a már elvégzett munkájáról és jövőbeni terveiről Zágrábban tájékoztatták a sajtót. Jeffrey Buenger, a kormányokkal való kapcsolatokért felelős igazgató a horvát hatóságok és a bizottság együttműködéséről beszámolva elmondta, hogy Horvátországban már megtörtént a vérminták összegyűjtése az eltűnt személyek rokonaitól. Szeptemberben befejeződik az e mintákban lévő azonosító anyag összehasonlítása a volt tagköztársaságok területén feltárt tömegsírokból kiásott csontok anyagával. Buenger nagyon jónak mondta a horvát kormány együttműködését a szervezettel.
MTI - fideszfrakcio.hu