Észak-Korea békeszerződést kíván aláírni az Egyesült Államokkal
Észak-Korea az 1953-ban véget ért koreai háború végén aláírt fegyverszüneti megállapodást felváltó békeszerződést kíván aláírni az Egyesült Államokkal - közölte pénteken a phenjani külügyminisztérium szóvivője, aki szerint a békeszerződés révén megoldható lenne a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése.
Dátum: 2005-07-22 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:48.971263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A tűzszüneti megállapodás békeszerződéssel való felváltása a Koreai-félszigeten véget vetne az Egyesült Államoknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni (...) ellenséges politikájának, és automatikusan megoldaná a félsziget atomfegyver-mentesítését" - közölte egy külügyi szóvivő, akit a KNCA hivatalos phenjani hírügynökség idézett.
A szóvivő, akinek a nevét nem közölték, hangsúlyozta, hogy egy ilyen lépés "erőteljes lendületet" adna a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország részvételével az észak-korai atomfegyverprogramról tartandó tárgyalásoknak, amelyek a tervek szerint kedden kezdődnek újra Pekingben.
"A törékeny tűzszüneti mechanizmusnak tartós békemechanizmussal történő, a hidegháború utolsó maradványainak felszámolását célzó felváltása a Koreai-félszigeten nemcsak Korea békéje és újraegyesítése, hanem Délkelet-Ázsia és világ többi részének békéje és biztonsága szempontjából is fontos" - közölte a phenjani szóvivő.
MTI - fideszfrakcio.hu