Szemtől szemben a merénylővel
Öngyilkos merénylőt látott saját szavai szerint a londoni merényletkísérletek második hullámának egyik szemtanúja, a Shepherd's Bush metróállomásnál történt incidens alkalmával.
Dátum: 2005-07-22 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:50.166850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abisha Moyo nigériai származású 28 éves pénzügyi elemző - mint azt a Daily Mirror brit bulvárlapnak elmondta - éppen telefonált, amikor hirtelen pisztolylövésre emlékeztető hangot hallott. Amint odafordult, egy fiatal férfit látott feküdni a metrókocsi padlóján, kitárt karokkal, arccal felfelé, a hátán egy közepes méretű, fekete-zöld hátizsák. A szemei csukva voltak, és a hátizsákból füst szivárgott.
- Nem tudtam, mi történhetett vele, és azt gondoltam, hogy talán meglőtték. Ezért odamentem, és megkérdeztem: "Jól vagy, haver?" De nem foglalkozott velem, és a szemét sem nyitotta ki - idézi a lap pénteki száma Moyót. A szemtanú elmondása szerint a férfi 19-20 éves lehetett, félvérnek tűnt, frissen borotvált és jólöltözött volt, farmert, baseball-sapkát és kék pólót viselt.
- A hátizsák teteje kiszakadt, és valamiféle sűrű anyag szivárgott belőle. Láttam valamit, ami olyan volt, mint egy tartály vagy cső, és erős ecetszagot lehetett érezni - mondta.
Valaki meghúzta a vészféket, a szerelvény megállt, az utasok (köztük a szemtanú) átmentek egy másik metrókocsiba. A tanú látta, ahogy a férfi felül, zavartan néz maga elé. Néhány másodpercig csak ül a hátizsák mellett, átmegy a másik kocsiba, majd ismét vissza a hátizsákhoz. - Akkor láttam, hogy valamiféle zsinór lóg ki a pólója alól, mintha sétálómagnó zsinórja lett volna, de a huzal végén kilátszott a rézdrót. Ekkor döbbentem rá, mi az, és azt gondoltam: Uramisten, ez egy öngyilkos merénylő" - mesélte. A férfi ezután leugrott a pályatestre, és elhagyta a helyszínt.
Hasonló szemtanúi beszámolók a többi helyszínről is érkeztek. A Warren Street-i metróállomáson az utasok látták, amint egy férfi hátizsákja felrobban, hasonló dolog történt az Oval állomáson.
A negyedik robbanás színterének, egy 26-os londoni busznak a sofőrje szintén úgy véli, hátizsákba rejtett pokolgép volt a járatán. Mark Maybanks, akit a The Sun brit bulvárlap idéz, saját szavai szerint hangos durranást hallott az emeletes busz felső szintjéről, és füstöt látott terjengeni. A legrosszabbtól tartva felment a lépcsőn, és egy elhagyott hátizsákot látott a padlón, amelyről úgy véli, hogy pokolgépet rejtett. Mint mondta, furcsa szagot érzett.
- A hátizsák sokkal kisebb volt, mint amilyeneket a július 7-i merényletekhez használtak - mondta, azokra a videófelvételekre utalva, amelyeken a két héttel ezelőtti robbantássorozat feltételezett elkövetőit lehetett látni. "Sohasem féltem még annyira, mint amikor felfelé mentem a lépcsőn. Azok után, ami a hónap elején történt, nem tudhattam, mit is fogok találni az emeleten" - mondta a sofőr, hozzátéve, hogy szerencsére csak néhány utas volt az emeleten.
MTI - fideszfrakcio.hu