Szélerőmű épül Mezőtúron
Szélerőművet épít a mezőtúri ipari parkban a Mezőwind Kft., az 1,5 megawatt teljesítményű berendezést Németországban szerelik össze, és várhatóan októberben állítják fel végleges helyén - közölte MTI-vel az ipari parkot működtető társaság vezetője.
Dátum: 2005-07-22 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:51.717187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A területre szóló bérleti szerződést a Mezőwind Kft. az Ipari Park Kft-vel már megkötötte a környezetbarát módon energiát termelő erőműre - jelezte Kacskó László igazgató. Hozzátette: a közel félmilliárd forintos költséggel elkészülő beruházásnak köszönhetően új úttal is gazdagodik a túri város ipari parkja, miután a Mezőwind a szerződésben vállalta a szélerőműhöz vezető út kiépítését.
A további tervekről elmondta: a vállalkozás az első szélerőmű elkészülte után további három felállítását is tervezi, amelyek csatlakozó útjait szintén megépíti. Ennek értelmében a cég már mind a négy tervezett erőműre megkérte a rácsatlakozási engedélyt az áramszolgáltatótól.
MTI - fideszfrakcio.hu