Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányék már megint hazudnak

Csak az Orbán család érdekeltségébe tartozó cégek szőlőtermésének felvásárlását támogatta az "orbáni állam", vagy ez a lehetőség minden magyar vállalkozás számára nyitva állt? - kérdezte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán, az Orbán család meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szocialista tagja, miután a Nap-keltében és a TV2 Mokka című műsorában is erről beszélt. Répássy Róbert rámutatott: "Gyurcsányék" már megint hazudnak.


Dátum: 2005-07-22 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:52.967264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert az MTI-nek rámutatott: "Gyurcsányék" már megint hazudnak. Sem Orbán Viktortól, sem a feleségétől, sem pedig a korábban a felesége hat százalékos résztulajdonában álló Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-től nem vásárolt szőlőt a Tokaj Kereskedőház Rt. - fűzte hozzá.

A képviselő elmondta, a kereskedőház 2000-ben 3700, 2001-ben pedig 5100 termelőtől vásárolt fel szőlőt a Hegyalján.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek