Csak a gazdag gyerekek nyaralhatnak közpénzből?
A Fidelitas petíciót adott át Göncz Kinga miniszter asszony távollétében a minisztérium illetékeseinek, amelyben arra kérik a hivatalt, hogy ne nehezítsék meg a szegényebb sorból származó gyermekek nyarát.
Dátum: 2005-07-22 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:55.499754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elhangzott: azzal, hogy a táborozási pályázatok feltételeit úgy írták ki, hogy az iskolák, az egyházi és ifjúsági szervezetek számára teljesíthetetlen követelményeket szabtak.
Horváth Nóra és Koszorús László elmondta, hogy az üdülési csekkek igénybevételét kikényszerítő szabályozás lehetetlenné teszi a kisebb üdülők, sátor- és más nomád viszonyok között táborok szervezését, így csak a tehetősebb szülők gyermekei juthatnak el a közpénzből is támogatott táborokba.
A kormány 40-50 millió forintért küld ki kampány SMS-eket, amelyek értékéből mintegy négyezer gyermek nyaraltatását lehetett volna megoldani - húzták alá.
Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség