Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetek óta hitegetik a fuvarozókat

Szanyi Tibor a kormányszóvivői tájékoztatón pénteken Budapesten elmondta, a racionalitás határain belül maradnak, ami az üzemanyagárakat tekinti. Lázár Mózes reagálásában leszögezte: nem tudni, miért olcsóbb a környező országokban az üzemanyag, a teljesen szabályos árképzéssel működő úgynevezett olcsó benzinkutaknál átlagban miért kerül 10-15 forinttal kevesebbe az üzemanyag.


Dátum: 2005-07-22 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:09:57.377234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány a racionalitás határain belül megállapodásra törekszik a közúti fuvarozói érdekképviseletekkel, és a jövő hét közepén sorra kerülő szakértői egyeztetés után előállhat olyan helyzet, hogy aláírható a megállapodás - mondta Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón pénteken Budapesten.

Lázár Mózes, a Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott: a kormány több hónapja megállapodással "hitegeti" a fuvarozókat, illetve a lakosságot, de a felsorolt 30 pontban egyről sem tud, amelyben megállapodás született volna. Az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, hogy a fuvarozók így kénytelenek lesznek a megnövekedett költségeket ráterhelni a lakosságra. A képviselő elmondta, a kormány csak "médiaeseményként" tárgyal a fuvarozókkal. De az alapvető három kérdésre nem született válasz.

Választ kellene adni arra: miért van az, hogy minden környező országban olcsóbb az üzemanyag, miért van az, hogy a teljesen szabályos árképzéssel működő úgynevezett olcsó benzinkutaknál átlagban 10-15 forinttal kevesebbe kerül az üzemanyag, és miért van az, hogy naponta százmillió forint adóbevétel "gurul ki az országból" a "benzinturizmus" keretében.

Az utóbbi kérdés kapcsán a politikus kifejtette, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség 2004-es felmérése óta még tovább romlott a helyzet, már Ausztria tekintetében is nagy az üzemanyagár-különbség, így éves szinten mintegy 35-40 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz az említett benzinturizmus.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek