Kolompár: ígéretek helyett tettek kellenek a cigányság felemelkedéséért
A 2006-os választásokat követően ígéretek helyett tettek kellenek a cigányság integrációjáért, felemelkedéséért - mondta Kolompár Orbán, egy roma kisebbségi vezetőknek tartott pénteki fórumon, Pécsett. Az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) elnöke szerint a romákat a választásokig mindenki meg fogja szólítani, és ígérnek majd nekik mindent. Ők azonban kiábrándultak az elmúlt másfél évtizedben nekik tett, de valóra nem vált ígéretek miatt, ezért a romapolitikát új alapokra szükséges helyezni.
Dátum: 2005-07-22 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:09:57.990436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kolompár Orbán a fórum mintegy száz résztvevője előtt és az MTI-nek adott nyilatkozatában is hangoztatta: "a roma társadalomnak az eddiginél számonkérőbben és egyértelműen kell közölnie elvárásait a parlamenti pártokkal".
A romák több törvényi garanciát kell, hogy kérjenek lakhatási, foglalkoztatási, oktatási, és egyebek mellett az egészségügyi problémáik megoldása érdekében - mondta az OCÖ elnöke, aki szerint ezen célok elérése felelősséget ró a roma vezetőkre is.
A romák parlamenti képviseletével kapcsolatban arról szólt, hogy erre jelenleg pártok színeiben indulva, vagy a cigányságnak önmagát megszervezve, önálló jelöltek állításával van lehetősége.
Az elnök a választások kimenetelével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a romák akár el is dönthetik, a bal-, vagy a jobboldal alakítson kormányt, hiszen egy egységesen fellépő roma szervezet mögött 300-350 ezer szavazat állhat.
A kisebbségi törvényről szólva kifejtette: a közelmúltban módosított jogszabály pozitív változást jelent, mert megszünteti a kisebbségi önkormányzatok kiszolgáltatottságát, továbbá a kisebbségi mandátum nyomán szinte valamennyi települési önkormányzatban helyet kaphat majd roma képviselő.
MTI - fideszfrakcio.hu