Kormányzati betli Széchenyi-hitelkártyával
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elfogadhatatlannak tartja, hogy a Széchenyi hitelkártyát az ígéretekkel szemben jóval kevesebben vehetnék igénybe. Kifogásolják, hogy csak a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) illetve a kereskedelmi és iparkamarák tagsága vehesse igénybe a kártyát, ez a többi érdekképviselet diszkriminációját jelenti - foglalható össze az Iposz ügyvezető elnökségének csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye.
Dátum: 2002-08-29 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:33.814466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnökség leszögezi ez ellentétes a hitelkártyára vonatkozó kormányhatározattal is. Abban a kormány kifejezi, hogy a vállalkozók minél szélesebb körének biztosítani kell ezt a hitellehetőséget.
Az Iposz ennek érdekében kezdett tárgyalásokat a hitelkártya használatát elősegítő KAVOSZ Rt.-vel. A részvénytársaságot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara valamint a VOSZ hozta létre a hitelkártyával kapcsolatos feladatok elvégzésére.
A közleményből kiderül, hogy az eddigi tárgyalások alapján még nem sikerült megállapodást kötniük a Széchenyi hitelkártyáról a KAVOSZ Rt.-vel. A szerződésbe a tervek szerint bevonnák az egyes ipartestületeket is.
A jelenlegi helyzet az Iposz szerint tarthatatlan azért is mert egy államilag támogatott hitelkonstrukció nem késztetheti a vállalkozókat érdekképviseleti tagságuk megváltoztatására, gyakorlatilag kötelező tagság létesítésére.
Az Iposz az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalát alkotó több érdekképviselettel, illetve a Kis-és Középvállalkozók Érdekvédelmi Szövetségével közösen fellép a hitelkártyára vonatkozó kormányhatározatban foglaltak érvényre juttatásáért, az esélyegyenlőséget garantáló jogszabályok betartásáért.
MTI - fidesz.hu