Irakban polgárháborúval fenyeget a felkelők erősödése
Irakban polgárháború törhet ki annak nyomán, hogy a gerillák erőszakhulláma esetleg elsodorja az amerikaiak által támogatott demokratizálódási folyamatot - írta a The New York Times vasárnap.
Dátum: 2005-07-24 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:06.281102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iraki terroristák egyre erősebbek. Egy erőszakosabb, rugalmasabb és kifinomultabb eszközöket vetnek be az Amerika által támogatott bagdadi "vállalkozás" ellen. A hivatalos híradások pedig hónapok óta arról szóltak, hogy a gerillák erői napról napra apadnak. A legutóbbi öngyilkos támadások, a mérsékelt szunnita vezetők kivégzése és a külföldi diplomaták elrablása az iraki nép előtt is világossá teszi: az a demokratizálódási folyamat, amely az iraki szuverenitás 2004 júniusi helyreállítása óta tart, nem volt képes elszigetelni a felkelőket. Sőt, maga vált az utóbbiak célpontjává. A lázadók két és fél éven át azért harcoltak, hogy elérjék a mintegy 140 ezer fős amerikai haderő kivonását. Most már az ország politikai és vallási alapú megosztására törekednek, nem utolsósorban a polgárháború kirobbantásának szándékával. Egyre nagyobb pontossággal választják ki célpontjaikat, és mind nagyobb hatékonysággal hajtják végre támadásaikat.
Amerikai tábornokok közlése szerint az utóbbi egy évben nem csökkent a támadások száma, naponta átlagosan 65 merényletet követtek el vagy kíséreltek meg amerikai vagy iraki kormányerők ellen. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai hírszerző tiszt elmondta, a legmegdöbbentőbb az, hogy akármennyi felkelőt ölnek meg, minden elesett támadó helyére újabb lép.
A liberális lap szerint a felkelők nemcsak kegyetlenek, hanem agyafúrtak. A külföldi, főleg arab diplomaták elrablásával az a szándékuk, hogy megfélemlítsék az új bagdadi vezetéssel diplomáciai kapcsolatot teremtő kormányokat. Soraikat az egész arab világból pedig jelentős veszteségeik ellenére nem utolsósorban remek PR-kampányuknak köszönhetően tudják feltölteni: az interneten szinte minden akciójukról beszámolnak. A The New York Times szerint az amerikai vezetés nem titkolja: nem jutott közelebb ahhoz, hogy megértse a felkelés természetét.
MTI - fideszfrakcio.hu