Örök nyugalomba helyezték Balogh János akadémikus hamvait
Az életének 90. évében, augusztus 15-én elhunyt Balogh János zoológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja hamvait - akaratának megfelelően, a nyilvánosság kizárásával - a gyászoló család végső nyughelyére helyezte. A temetés helyét és időpontját a gyászoló család nem hozta nyilvánoságra.
Dátum: 2002-08-29 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:34.111002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balogh János tudományos tevékenységét 1963-ban Kossuth-, 1993-ban Széchenyi- és Pro Natura díjjal, 1995-ben Akadémiai Aranyéremmel, 1999-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíjával, 2001-ben pedig Corvin-lánccal ismerték el.
Balogh János 1931 és 1983 között a Pázmány Péter (a mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem munkatársa, tanársegédje, adjunktusa, magántanára, tudományos kutatója, osztályvezetője volt.
1966-ban nyerte el az egyetemi tanári címet, két évvel később lett az állatrendszertani osztály vezetője, 1970-től az MTA talajzoológiai tanszéki kutatócsoportjának vezetője.
1959-től több rádiós és televíziós sorozat szerzője, tanácsadója; e munkája során 28 tengeri expedícióban vett részt. Kutatási területe a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája Dél-Amerikában, elsősorban az Andok és Amazónia területén.
MTI