Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A határon túliaknak van véleménye az MSZP nemzeti elkötelezettségéről

Az MSZP-nek a térség többi baloldali pártjához hasonlóan nemzeti elkötelezettségű párttá kellene válnia, hogy hatékonyan lehessen fellépni a magyar érdekek képviseletéért szerte a világban - mondta vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2005-07-25 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:06.963739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő a Tusnádfürdőn lezajlott XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor befejezése után az MTI bukaresti irodájának telefonon adott nyilatkozatában kifejtette: ehhez az MSZP politikusainak venni kellene a bátorságot, hogy személyesen is megnézzék, mi a határon túli magyarok véleménye az MSZP nemzeti elkötelezettségéről. Le kellene vonniuk a tanulságot abból, hogy Gyurcsány Ferenc levelét március 15-én Pozsonytól Csíkszeredáig mindenhol kifütyülték, hogy Gyurcsány Ferenc csak úgy tud előadást tartani Szabadkán, ha előtte a szerb rendőrök elviszik a magyar tiltakozókat. El kellene gondolkodni azon - folytatta Révész Máriusz -, hogy a Gyurcsány-kormány december 5. óta miért is nem merte összehívni a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), és miért nem mert a határon túli magyar vezetők szemébe nézni.

Az MSZP által oly gyakran hivatkozott RMDSZ-elnök, Markó Béla a tusnádfürdői táborban igen keményen bírálta a Gyurcsány-kormány nemzetpolitikáját - hangoztatta a Fidesz szóvivője. Révész Máriusz szerint az MSZP-nek nem magyarázkodni, beszélni és főleg nem vádaskodnia kellene, hanem valódi nemzeti fordulatot végrehajtania, hogy minden párt egységesen tudjon fellépni az igazi autonómiáért, a mindennapos diszkrimináció és az asszimilációs törekvések ellen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek