Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelmi orchidea: Klára

Orchideát neveztek el Dobrev Kláráról, Gyurcsány Ferenc feleségéről a kormányfő ázsiai látogatása során. Ez a gesztus bevett szokás: Kim Dzsong Ilről és Horn Gyuláról is kereszteltek már el növényt, ám a volt miniszterelnök nevét viselő virág hazaszállítása után elszáradt.


Dátum: 2005-07-25 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:09.227565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kim Dzsong Il és Horn Gyula után Gyurcsány Ferenc feleségéről, Dobrev Kláráról is orchideát neveztek el a kormányfő ázsiai látogatása során.

Horn Gyulát 1997-es látogatása során ajándékozták meg a volt miniszterelnök nevét viselő szingapúri orchideával, ám a virág hazaszállítása után nem bírta az európai klímát és kiszáradt.

Ázsiában bevett dolognak számít, hogy politikusokról neveznek el növényeket. Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il nevét két begónaifajta is viseli. A Dél-Amerikából származó, vörös színű Kimjongília nevű növényt hatalmas üvegházakban termesztik országszerte.

Forrás: Színes bulvár lap; MNO

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek