Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Svájci lap szerint bajban a magyar baloldali liberálisok

A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap csütörtökön "Bajban a magyar baloldali liberálisok" címmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka terjedelmes cikkét az SZDSZ-ről.


Dátum: 2002-08-29 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:34.423824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oplatka megírta, hogy Kis János, az SZDSZ egyik alapító atyja és Hack Péter nemrég kilépett a pártból. Hozzátette, hogy bár mind Kis, mind Hack Péter Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjának ügyével hozta összefüggésbe döntését, egyfelől Hack Péternél személyes okok is közrejátszottak, másfelől a két távozó eltérően érvelt a kérdésben.

Nagyobb összefüggésben azonban közömbös, hogy az SZDSZ - amely nélkül nincs többség az országgyűlésben -, túlságosan kihasználta-e kulcspozícióját, vagy saját kárára nem eléggé érvényesítette érdekeit: a kis pártban a nézetek kizárólag a Medgyessy-ügyben térnek el élesen, abban, hogy helyes volt-e engedni és elfogadni Medgyessyt múltjával együtt.

Az elvhűség és az erkölcs jegyében sokan úgy vélik, ez nem volt helyes, s Kis hozzájuk csatlakozott. Mások - főleg a párt aktív politikusai - pragmatikus érveket hoznak fel: mivel a szocialisták nem akarták leváltani a kormányfőt, alternatívaként csak új választások s ezzel a jobboldal hatalomba való visszatérésének lehetősége kínálkozott volna, ami Medgyessy múltjánál nagyobb baj lett volna.

Az Oplatka szerint súlyos alapkérdés megítéléséhez tudni kell, hogy az SZDSZ olyan laza mozgalom utódszervezete, amely a nyolcvanas években a kommunistákkal szembeni ellenzék jegyében állt, s amelyben a politikailag részben erősen különböző személyiségeket főleg a diktatúra elleni harc egyesítette. Az első repedések akkor keletkeztek, amikor a kilencvenes évek elején az akkor ellenzékben lévő SZDSZ lassan közeledett a posztkommunista szocialistákhoz, s az 1994-98 között hatalmon lévő kormányban való részvétel - amit mellett számos érv szólt - végképp szétzúzta az ellenállásból kifejlődött párt mítoszát - írta a szerző.

Oplatka ismertette az SZDSZ választási eredményeit az első szabad választásokon elért 21,4 százaléktól a legutóbbi 5,6 százalékig, majd úgy vélte: ezzel kapcsolatban felhozható, hogy a liberális pártok sehol nem élveznek tömeges támogatást, s hogy Magyarországon a rendszerváltás óta minden kis koalíciós partner felőrlődött.

"A szabad demokraták esetében a kiindulási pontok eltérő volta hozzájárult a hanyatláshoz: a pártnak mindig is gondot okozott és okoz ma is a nagyon egyértelműen baloldali liberális társadalmi elképzeléseinek és az ugyannyira egyértelmű neoliberális gazdaságpolitikai eszméinek összeegyeztetése" - írta.

Kis Jánosnak bírálói azt vetik a szemére, hogy ő a felelős a párt baloldali orientációjáért és a szocialistákkal való szövetkezésért, ami végső soron a választókat arra indította, hogy "hasznosan", vagyis egyből az MSZP-re szavazzanak. Ezen kívül őt tartják felelősnek a pártelnökként rövid életű, az SZDSZ-t a politikai táborok közé helyezni próbáló Demszky Gábor kudarcáért, s úgy vélik, ebben az értelemben Kis Jánosnak nincs joga ítélkezni a részben maga által okozott gondokról - így Oplatka.

A szabad demokratáknak a szavazatok számát messze meghaladó jelentősége a szerző szerint a budapesti értelmiségi körökben való beágyazottságából adódik, s ezen belül különös részt képez az úgynevezett véleményformáló elit, amelynek jelenléte a médiában aránytalanul nagyobb az SZDSZ jelenlegi erejénél.

"Ezek a magukat hangsúlyozottan világfinak és európainak mutató, többnyire azonban a magyar belpolitika hullámaival foglalkozó szellemek, - amelyek a liberalizmusra való hivatkozás közepette gyakran ijesztően intoleráns módon nyilvánulnak meg -, alkotják az SZDSZ sokat idézett holdudvarát, mintegy nem hivatalos részét" - írta Oplatka.

Végül megállapítja: Kis János kilépése nyomán az SZDSZ nem egy aktív politikusa személyes beszélgetésen borúlátóan szól a párt jövőjéről, mások viszont azt suttogják, hogy Kis kilépése esélyt jelent az SZDSZ számára, hogy megszabaduljon a szellemi gyámkodástól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek