Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a Debreceni Nyári Egyetem

Megnyitotta kapuit az ország legrégebbi és legnagyobb nyári egyeteme hétfőn Debrecenben; a négy hétig tartó magyar nyelvi kurzusra 37 országból 350 hallgató érkezett.


Dátum: 2005-07-25 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:12.092230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Első alkalommal 1927-ben rendeztek nyári egyetemet a cívis városban, a jelenlegi pedig már a hetvennyolcadik nyári kurzus. Most először van egy-egy kínai, illetve jordániai hallgatója az egyetemnek, a hallgatók fele pedig már visszajáró vendég, van aki tizedik alkalommal vesz részt a képzésben - emlékeztetett rá Abádi Nagy Zoltán rektorhelyettes megnyitójában.

A hallgatók közül 181-en ösztöndíjasok, közülük 11 nyári egyetemi diáknak Debrecen város önkormányzata biztosítja a kurzus költségeit. A többiek átlagosan 1.100-1.200 euró költséggel vehetik igénybe a négyhetes tanfolyamot - közölte.

Gellén József, a nyári egyetem igazgatója a megnyitót követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkészült a nyelvi tananyag legújabb, Magyar üzleti nyelv című kötete, s még az idei nyári kurzus idején megjelenik a Ragozó című tankönyv.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek