Tovább fogy a magyar
Tovább nőtt a népességfogyás üteme az év első öt hónapjában. A tavalyi 4,7 ezrelékkel szemben idén ez az arány 4,9 ezrelék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Dátum: 2005-07-25 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:12.402042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A születések száma ugyan emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest, de a halálozások száma is nőtt.
Csökkent a házasságkötések száma, mintegy 2 százalékkal kevesebben mondták ki idén a boldogító igent, mint tavaly. A csecsemőhalálozási arányszám azonban jelentősen javult.
MR - fideszfrakcio.hu