Ankara cáfolja, hogy katonákat akar küldeni Észak-Irakba
Ankara cáfolta hétfőn, hogy katonákat akarna küldeni Észak-Irakba az ott rejtőző kurd gerillák ellen, de ismét kérte, hogy az amerikai erők számoljanak le a fegyveresekkel.
Dátum: 2005-07-25 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:16.362379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A török kormány szóvivője a bejelentéssel az iraki külügyminiszter vasárnapi nyilatkozatára válaszolt, aki Irak szuverenitására hivatkozva elutasította a regionális katonai beavatkozás minden formáját, legyen az "török, iráni vagy arab".
Törökországnak nem áll szándékában hadműveletet végrehajtani a határain túl, és beavatkozni már ország belügyeibe - hangoztatta a szóvivő a kabinet ülése után. Hozzátette azonban, hogy "ha más országból fenyegetés származik, akkor azt fel kell számolni".
A török miniszterelnök és a vezérkar képviselői az elmúlt hetekben többször is kijelentették, hogy Ankara fenntartja magának a jogot, hogy csapatokat küldjön a határ túloldalára, ha az amerikai és az iraki erők nem tudják leszerelni a kurd lázadókat.
Szervezetük, a PKK terrorista szervezet, ezért "elvárjuk, hogy tegyenek lépéseket" ellene - mondta az ankarai szóvivő.
MTI - fideszfrakcio.hu