Gyurcsány utasítására nem adhatja el az ÁPV a Malévot a KrasAir-nek?
Hét érdeklődő jelentkezett a Hollóházi Porcelán Rt. eladási pályázatára a pénteki határidőig - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Oravecz Péter, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója.
Dátum: 2005-07-26 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:17.719999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁPV Rt. július 14-én tette közzé a tárgyalásos eljárásról szóló felhívást a Hollóházi Porcelán Rt. állami tulajdonban lévő, 75,64 százalékos részvénycsomagjának értékesítésére.
Szintén pénteken járt le a Csepeli Szabadkikötő Rt. üzemeltetési jogának megszerzésére kiírt pályázat beadási határideje. Oravecz jelezte: most folyik a beadványok megfelelőségének ellenőrzése, amelynek során néhány nap múlva kiderül, ki vehet részt a nyilvános, háromfordulós pályázat következő szakaszán. Az ÁPV e tender során a szabadkikötő logisztikai tevékenységére létrejövő, 355 millió forint jegyzett tőkéjű Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. 99 százalékos tulajdoni hányadát adja el. Oravecz közölte azt is: még nem született döntés a Malév Rt. pályázatának végeredményéről. A lap más forrásból úgy értesült: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök telefonon azt az utasítást adta az ÁPV Rt.-nek, hogy "nem adhatja el a Malévot a KrasAir nevével fémjelzett konzorciumnak". Valószínűleg ez állhat a Malév-tender kihirdetésének néhány héttel való elhalasztása mögött is.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu