Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Sziget

Ne szégyelljük magunkat, és az ezer esztendőnket. Gyönyörű, felemelő, borzalmas és mocskos ezer esztendő volt, pont, mint a világé. S hogy volt, egyáltalán, elég ok a büszkeségre. (Bayer Zsolt gondolatai)


Dátum: 2002-02-05 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=87
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:08.262015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az idő tehát, legelőkelőbb és legértékesebb hozományunk, nem a miénk. Birtokolni szeretnők, és ehelyett ő tart megszállva minket, nyughatatlanul hajszoljuk azt a fantomot, amit holnapnak nevezünk, és amit sohasem fogunk elérni." 1

Igen...

Az a legnehezebb tudás, hogy nem lesz örökké holnap. Ebbe öregszik bele a kamasz is olyan hirtelen.

Csak azért szeretjük az Időt, mert nem tudjuk agyonverni egy lapáttal.

Együtt kell élnünk vele, mint önmagunkkal.

Először aztán eltesszük a papírfecniket, kis cédulákat, melyekre első ostoba sorainkat írtuk, az első, öröknek hitt szerelemnek. Fiókban várják meg mind a halált, a sajátjukét vagy a miénkét - de az már szentimentalizmus.

Rousseau tudta, a hófúvásos racionalitásban trónra kell emelni a szívet.

Mi még nem tudjuk. És már alig maradt időnk, hogy megtanuljuk...

Ó, aztán készül rólunk fénykép is, a göndör fürtjeinkről, édes mosolyunkról, az öntudatlanságunkról - azt a csapdát a szüleink állítják az Időnek, és bele is esünk mindahányan.

Emlékkönyv, kődarab, összegumizott hajtincs, régi iskolai füzetek, megsárgult szerelmes leveleket őrző mappa, fényképalbum, a Nagymama receptjei, az öreg porcelán, Nagypapa régen megállt órája, rosszul felvett fél óra a ballagásról, egy elrakott, icike-picike cipő, egy poros, recsegő hangszalag a valamikori hangunkról - és máris nincsen halál...

Van. Csak kinevetjük. Ahogy Ő is bennünket. De az utolsó pillanatban mégsem jut eszünkbe más, csak ezek az apróságok, s talán még a hűlő szilvalekvár vagy Podolinban egy név a torony egyik gerendájába vésve.

Aztán jönnek még a komolyabb próbálkozások.

A család. Gyerekek a nevünkkel, reményeinkkel, a talán végre megvalósuló vágyainkkal.

Igen, a család... Az már valami. Ezer esztendő is csak tizenöt-húsz emberöltő, tizenöt-húsz élet, sors, örökség, az csak két padsor, az ükapám ükapja mellém ül a krétaszagú, fülledt tanteremben, szemembe néz, és barátok leszünk, örökre...

Ezer esztendő, az már bizonyosság. Elballag majd megint egy ezredév - talán elég magasztos pillanat ez, hogy eldörmögjünk tizenöt-húsz emberöltővel, és megkérdezzük, hát akkor hogyan tovább?

Mert majd eszünkbe idézzük mindazt, ami történelmünkből közös tudásként, hagyományként, mítoszként fennmaradt, de a jövőért tesszük bizony. Ha tudnánk biztosan, hogy az évezred végével vége lesz mindennek, nem idéznénk mi semmit, csak tort ülnénk, és megpróbálnánk összekapkodni egy nagy halom üres, ostoba pillanatot.

Ezer éve éppen a világvégét várták megint. Persze a nagyszerű világvégét, Jézus királlyal, utolsó ítélettel, apokalipszissel és ehhez mért alázattal meg imádsággal. Akkoriban a világvégének is volt stílusa, nem úgy nézett ki, hogy földbe bújnak páran, mint a patkány, odafent meg meghasadnak az atomok.

Várták hát a világvégét szerte Európában, nem vetettek, nem arattak - Vajk meg István lett, és hozzáfogott államot alapítani.

Lássuk be, az mégiscsak nagyobb nekigyűrkőzés, mint összerántani a paprikás döfit éppen harangszóra...

Hát ezért ne szégyelljük magunkat, és az ezer esztendőnket. Gyönyörű, felemelő, borzalmas és mocskos ezer esztendő volt, pont, mint a világé. S hogy volt, egyáltalán, elég ok a büszkeségre.

No de hiszen büszkének lenni - ezt ízlelgessük végre! Fordítsunk egy nagyot a korszellemen, aztán kukucskáljunk ki végre a ma háta mögül vissza is, meg előre is. "Egy új korszak nem akkor kezdődik, amikor egy nagy háború kitör vagy megszűnik, erős politikai átalakulás indul meg, döntő területi változás jön létre, hanem amikor az emberi fajtának új változata lép színre." 2

Legyünk mi az új változat...

Aki nem hagyja magát, sem a következő ezer esztendejét.

Hiszen nehéz sorsú nép nem kényelmesedhet el, ha múltjáról van szó - és csak úgy lesz jövője. Hófúvásos racionalitás van, és falanszter és eszkimó szín, nekünk kell piedesztálra emelni a lelket, a meghatódottságot, a könnyet, a megráncosodott, régi meséket, a szívre tett kezet, a hitet és hűséget, az önfeláldozást, a szót, hogy Haza és hazaszeretet - nekünk kell megépítenünk a Szigetet, hátha a Szent Király mégis ellátogat egyszer hozzánk, s nem lesz hol álomra hajtania a fejét...

Kapcsolódó elemek