Magyarország felkészült egy esetleges madárinfluenza okozta járványra
Magyarország felkészült egy esetleges madárinfluenza okozta járványra - mondta az országos tiszti főorvos kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést tett közzé a napokban, miszerint világméretű járvány fenyegetheti az emberiséget.
Dátum: 2005-07-26 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:22.283510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bujdosó László elmondta: készül egy kísérleti vakcina Magyarországon, a kutatások az állatkísérleteknél tartanak.
A kísérlet célja, hogy a madárinfluenza (H5N1) vírus bármely altípusára érvényes oltóanyag-előállítási technológia jöjjön létre - tette hozzá a szakember.
Eredmény várhatóan augusztusban lesz, ezek után az oltóanyag humán kipróbálása 2-3 héten belül elkezdődhet - fűzte hozzá Bujdosó László.
A tiszti főorvos szerint a WHO azért aggódik, mert a világ kormányai nem egyforma figyelmet szentelnek a problémának és nem egyforma súllyal kezelik ezt a kérdést.
MTI - fideszfrakcio.hu